Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1959-1960
1960. május 11., VII. egyetemi tanácsülés - Bejelentések, indítványok
vonatkozó kutatásait, s a csecsemőkori hirtelen haléi tüdőéi változá- . saival kapcsolatos megfigyeléseit. Mindkét közlemény a hazai és a külföldi irodalomban általános elfemerés-t keltett, A csecsemőkor, hirtelen haláleseteinek meterologiai tényezőkre vonatkozó^ .dr,Takácsi Lászlóval együtt végzett vizsgálatai számos uj megállapitast tartalmaznak, Somogyi Endre tudományos működésének másik tárgykörét az elektromos áram emberi szervezetre gyakorolt hatása képezi, Dr,Somogyi Endre ebben a tárgykörben sok uj megfigyeléssel gazdagitatta az igazságügyi orvosi irodalmat. Ennek tulajdonitható, hogy az Országos Mentőszolgálat lo éves fennállása alkalmával rendezett nemzetközi kongresszus Prirov szovjet .akadémikus referens mellett korreferensnek kérte fel. Teljesen ujszerüek azok a megállapitások, amelyeket Irányival és Oraveczcel közösen irt "Störungen den vegetativen Nervensystems bei Arbeitern von Rundfunksändern" c, közleményükben fejtetitek ki, A munkát különböző, ebben a tárgykörben dolgozó ípitat& elismeréssel kommentálták. Megjelenés alatt van a-"profilaktikus rendszabályok rádiofrequénciás. elektromágneses térben dolgozók védelme", c, közleménye, amelyben gyakorlati.szempontbólnagyfontosságu következtetésekre jut, . Dr.Somogjű. Endre legújabban behatóan foglalkozott a traumatológia igazságügyi orvosi vonatkozásaival. Az Igazságügyi Orvosi Szakcsoportban, továbbá az egyetemi előadások keretében tartott ilyen irányú előadásai számos uj szempontot vetettek fel? s megállapitásai alapvető fontosságuaknak tekinthetők, Dr.Somogyi Endre 2 közleményében foglalkozott a szivsérülések igazságügyi orvocszakértői vonatkozásaival és egyéb traumatológiai problémákkal, A-magyar igazságügyi orvosi irodalomban igen jelentős az a maga nemében első munka, amely az igazságügyi orvos tan orvosi gyakorlattal kapcsolatos kérdéséivé! foglalkozik, J>0 esztendő után ez az első igazságügyi orvostani tárgyú könyv, Miután a könyv egyik lektora a bizottság elnök© volt, a könyv tartalma és szerkezete a bizottság elő.tt ismeretes, s a könyv jelentőségét a bizottság is kiemeli. Végül reámutat a bizottság arra, hogy dr «Somogyi Endre a korszerű igazságügyi orvosi szolgálat megszervezése érdekében tevékenyen fáradozik és "Az igazságügyi orvostan jelenlegi helyzete és feladatai” c,munkája, amelyet 196o.februárjáhan az Egészségügyi Tudományos Tanács ankétján előadott, igazságügyi orvosi szolgálatunk korszerű megszervezése tekinteteben egyenesen iránymutatónak tekinthető,. A fentiek alapján a bizottság dr.Somogyi Endrét a meghirdetett docensi állás betöltésére teljes mértekben alkalmasnak tartja, s mint fiatal kutatóink egyik kiváló tagját egyhangúan kinevezésre javasolja, • ; Budapest,i960,ápr.22, dr.Haranghy ;László s,k.egyetemi•taná», a bizottság elnöke, dr.Nagy Dénes s,k. egyetemi'tanár, dr,Ökrös Sándor s,k.egyetemi tanár, dr.Gzerődi 3ándorné s.k, szakszervezet megb, Bániczki Ödön s,k. személyzeti oszt,megb, a bizottság tagjai." Budapest,i960,április 22, ~ 2 Dr,Tarján Imre s.k. dékán 849