Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1959-1960

1960. március 31., Rendkívüli ünnepi tanácsülés - Megemlékezés hazánk felszabadulása 15.-i évfordulójáról

- 4 Nagyon jól emlékszem 1945. január 4-ére, én ti. akkor szabadultam fel, mert a városliget mellett lévő kis Mzban bujkáltam mint katonaszökevény és igen jól emlékszem január 18-ára amikor már a pesti nép teljesen felszabadult és először kimentünk az ágő-város között a Dunapartra: égett a Hungária,égtek a Dunajöarti szállodák és az égő Házak között kimentünk a partra mert látni akartuk, Hogy mi van odaát Budán abban a romhalmazban. Az utcákon félig Hó takarta az ott feküdt tetemeket, egyik oldalon embertetemek, a>másik oldalon lótetemek, autók, kilógott felőlük itt egy fej, a másik oldalon egy láb.

Es ebben a* szörnyű Helyzetben vissza birok emlékezni arra, Hogy mégis micsoda érzés, micsoda erőérzés szabadult fel az idegrendszeremben.Minthogyha sarok- baszor itottságból, ahol minden oldalról gyilkos gépfegyveresek állnak az ember körül és nem tudok mit csinálni ott állva - szabadultam volna ki. A tehetetlenség érzése szűnt meg annak ellenére,Hogy úgy nézett ki,Hogy ebben a városban 50 éven belül élni nem lehet. Nemcsak január 18-án láttuk ezt, Hanem még márciusban is igy nézett ki. Emlékszem foglalkoztunk akkor egy művészeti társaság alapitásanak gondolatával és azzal, Hogy Hol szerezzünk annak szobát, egy Helyiséget és végig mentünk a Váci utcán, üresek voltak az üzletek, azt mondtam barátaimnak, Hogy semmi szin alatt nem itt a belvárosban, a Váci utcában egy óriási lukban egy tank feküdt, itt 50 évig nem lehet újból életet teremteni, menjünk valahová a külső telkekre és próbáljunk ott valamit, ott talán majd könnyebben fel lehet építeni a várost. Tehát ilyen Helyzetben mégis egy olyan uj világ kezdetét éreztük, tapintottuk, a gondolatunkban megjelent valami, ami tényleg a szabadságnak az érzését jelentette, még akkor is Ha sok szerettünk még Budán volt és még várnunk kellett egy Hónapig, amig velünk .találkozhattunk és az a városrész is felszabadulhatott. Ezt az érzést, ezt a lendületet, a szabadsá g lehetőségének ezt a megérzését nem egyedül én éreztem , találkoztam az utcákon kollegáddal, egy-kettővel beszélgettünk, na mi lesz, na hogy lesz, merre mennek itt a dolgok? Sokan voltak akik biztak, voltak nem mondom akik csüggedtek, nem láttak tisztán, helyt adtak a propagandának, amely az egész uj világ ellen szólt, de sokan voltak akik dolgozni készek_és hajlandók voltak nekiindulni az uj élet építésének.

És igy érkezett el a mi életünkben 1945# január vége, február eleje, az orvosok életében is. Éppen most itt a szünetben beszélgettünk arról Babies elvtárssal, hogy néhai Weil Emil kedves elvtársunk és barátunk, szervezésével hogyan alakult meg az úgynevezett

/