Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1959-1960

1959. október 27., II. egyetemi tanácsülés - A Tudományos Bizottság jelentése az 1958 évi egyetemi tudományos munkásságról

- 25 ­Rektor; jelenti, hogy dr.Törő Imre egyetemi tanár elvtirs a vezetése alatt álló intézet elektrofirik- roszkóp 1ah oratóriumának építkezése és az intézet munkáját elősegitő egyéb intézkedésekért köszönetét fejezte ki Egyetemünk gazdasági igazgatójának és a műszaki osztály dolgozóinak. Mozsonyi; maga részéről is előterjesztéssel élt a Rektor felé, melyben köszönetét fejezte ki a gazdasá­gi igazgatóságnak a Gyógyszerész Nagygyűlésen tanúsí­tott előzékeny és komoly munkájáért. Rektor; a Gazdasági Igazgatóság munkáját Pártunk Küldőt tértkéziétén is megvitatták. Bírálattal éltek, elmondták a hiányosságokat, de ugyanakkor az eredmé­nyeket is. Határozatok születtek a gazdasági appará­tus munkájának további javítására. A kérdést majd az Egyetemi Tanács is tárgyalni fogja. Maga részéről is örömének ad kifejezést a gazdasági igazgató elv­társ és a gazdasági osztályok eredmanyes munkájáért. VI. A Tudományos Bizottság jelentése az 1958. évi egyetemi tudományos munkásságról. Rektor: jelenti, hogy ezen napirendi ponthoz a Tudo­mányos Bizottság elnökét, dr.Haranghy László egyetemi tanár elvtársat meghivta, üdvözli a Professzor Elv­társat, és hogy ne kelljen neki várakoznia a VI.napi­rendi pontot előre veszi. Jelenti, hogy a Tudományos Bizottság összefoglaló jelentését az 1958«évi tudo­mányos munkáról, sokszorosítva a tanács tagjainak meg- küldötte. Kérdezi Haranghy professzor elvtársat, kivánja-e je­lentését kiegesziteni.Maga részéről hiányolja, hogy jelentés nem ad összefoglalást az Egyetem tud.munka.ssuga,ról. Haranghy: tud tában van annak, hogy ez a jelentés hiányos. Éppen ezért kértek jóváhagyást a Rektor elv­társtól az intézetektől egységes szempontok szerinti jelentés bekérésére. Maga részéről elég sok intézet­ben volt, mintegy 11 helyen tájékozódott a tudományos munkáról. Nincs jóformán egyetlen egy olyan intézetünk sem, ahol ne folyna tudományos munka. Különbségek azon­ban természetesen vannak. Az egész Egyetem tudományos munkásságát összefoglalni azonban igen nehéz, mert különböző szakmáju tudományos munkásságról van szó. A jövőben azzal is többet kivánnak foglalkozni, hogy mennyiben fordítanak az intézetek gondot a fiatalok tudományos munkájára. Nehezítette az összefoglal®

Next

/
Oldalképek
Tartalom