Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1958-1959

1959. május 20., IX. egyetemi tanácsülés - Az Egyetemi Gyógyszertár 1957 évi munkájáról és a Fővárosi Tanács Eü. Osztálya által végzett felülvizsgálatról szóló jelentés

-37­sák a szükségletet, de ehhez meg kell teremteni an­nak a feltételét, hogy amit a Minisztérium biztosit, az megfelelő módon legyen felhasználva az Egyetemen. Rektor: Pékli elvtárs felszóllalása bizonyos fokig meglepi. A Gazdasági Bizottság, melyet megbizott azzal, hop- Zoltán professzor elnöklete alatt ezt a kérdést vizsgálja meg, a következőket jelenti: ”A bi­zottság mindenek előtt azt állapitja meg, hogy a kü­lönböző ellenőrzések megerősítik a biz.tagjainak abbe­li meggyőződését, hogy a klinikán túlzott gyógyszer- fogyasztás nincsen, de mindenütt igyekeznek - és ez feltétlenül helyes- a betegeket mindazzal ellátni, amit a tudomány mai fejlettsége megenged. Ilyen kö­rülmények között évről-évre állandóan ismétlődő je­lenség a gyógyszerkeret elégtelensége.” Ezzel szemben Pékli elvtárs hozzászólásából azt ve­szi ki, hogy a legnagyobb baj az, hogy a klinikák a gyógyszerrel nem jól gazdálkodnak. Továbbá a jelentés,itt javasol bizonyos dolgokat, majd azt mondja: ”....mert ezzel megszűnne az a saj­nálatos helyzet is, hogy az Egyetemi Gyógyszertár, miután a főkönyvelőség egyébként nem hagyja jóvá a . rendeléseit, kénytelen a klinikák rendeléseit mecha­nikusan csökkenteni anélkül, hogy módjában lenne tu­domással birni arról, hogy az adott esetben melyik gyógyszerféleség fontos, melyik nem,” Ebből az derül ki - és ezt ő mint klinikus is ál­lítja -, hogy nem annyi/ a gyógyszerfogyasztásaa kli­nikának, mint amennyire szüksége van, hanem amennyit le tud szállítani a gyógyszertar. Tehát az a bizopos 13.9o Pt-os összeg nem azt jelenti, hogy a klinikának ennyire van szükségé, hanem azt, hogy ennyit tudott leszállítani a gyógyszertár. Egyetért azzal, hogy egy bizottságot meg kell bizni azzal, hogy tanszékről tanszékre menjen és nézze meg, hogy ezek a hiányosságok, amelyeket Pékli elvtárs fel­sorolt, hogy állnak. - Minden klinikán kükön rendelő­lapok, i letve könyvek voltak a kórtermi osztályos és az egyszerű rendelésekre, és nem véletlenül ala­kult ki, hogy külön könyv volt .és külön ember irta alá a laboratóriumi,, és külön az osztályos rendelést. Lehet, hogy most ezt újból össze kell foglalni és mindkettő be kell hogy jusson ahhoz az adjunktushoz, vagy tanársegédhez, aki felel ezért és mind a kettőt szignálja. Ezeket mind meg kell nézni, de úgy hiszi, hogy ez a zavar a dolgoknak csak egy kisebbik része. Pékli: Eelveti a javaslat, hogy ne legyen előirányza- tí norma. Ez nem képzelhető el, hiszen valamihez vi­szonyítva meg kell tervezni a következő évi költségve­tési előirányzatot. Tehát nem ez oldja meg a kérdést. A Minisztérium biztosítja a szükséges gyógyszer-elő­irányzatot, illetve biztosítja a kivánt gyogyszerelés- hez a forintot, tehát ez nem lesz akadály. Előirányzat

Next

/
Oldalképek
Tartalom