Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1958-1959

1959. március 6., VII. egyetemi tanácsülés - Március 15-i és március 21-i ünnepségek programja

— —-22— mozgásban tartsa az egyetemi ifjúságot, hogy tanuljon és sportoljon. Hali y: Ezért javasol ő változtatást, mert a vándordíjnak ezt a célját ezzel a móddal nem egészen érik el. Rektor: Ezt a célt'utasítással nem lehet megoldani. Akár a rektor, akár a tanács hiába ad ki utasítást, ha nem töltik meg ezzel a tartalommal. Knoll: ^zt a kiegészítést fűzzék ehhez, hogy miután úgy látszik, nincs elég kollaboráció a Kisz és a Test- nevelési Tanszék között a javaslat megtétele sorén, a jövőben erre fektessenek nagyobb súlyt. Tehát véleménye szerint szükséges volna, hogy a Kisz és a testnev. tan­szék szorosan együtt működ ve terjessze ezt a javaslatot a tanács elé. Farkas: Kifejti, hogy a javaslattétel gyakorlati keresz­tülvitelét .hogy oldották meg. Még december elején, tud­ván, hogy ez tavaszi programjuk, a hallgatóság figyel­mét a testnevelési órákon felhívták. Kérték, hogy az ér­dekeltek jelenjenek meg a tanároknál, elkészítették a kérdőivet, kitöltették velük, továbbá ugyanigy eljártak az egyes szakosztály-vezetőknél, hogy ők az egyetemen lévő sportoló­kat jelentsék be. Tárgyaltak a bentlévő sport felelősökkel évfolyamfelelősökke 1 és azoknak is kikérték a tanácsát. Amikor igy összejött kb. 3o név, az első szűrés megtör­tént, és pl.' a bukottak már szóba sem jöhettek. így jött ki aztán az a-maradék 2o, akik közül 8 kiesett gyenge ta­nulmányi eredmény miatt. Sajnos előfordulhat hiba, ezért javasolta Szerencsést most, mert ő sem'szerepelt a listán Sándor: Úgy gondolja, hiba van az eljárásban, mert itt 3 .tényezőnek kell összejátszani, nem kettőnek. Ti. van a tanulmányi eredmény, ami könnyen kontrolálná tó, mert szá­mokban fejeződik ki, van a sporteredmény, mely szintén számokban fejeződik ki, a harmadik pedig, ami nagyon fon­tos, a társadalmi magatartás, ehhez kell a Kisz segitsége Rektor: Nem hiányzott ez a szempont, mert a javaslat Visszakerül a Kisz-hez véleményezésre. Mondjuk azon le­hetne úgy javitani, hogy ne a rektor kérje a Kisz-t,iianem a javaslat megtétele már közösen történjék. Ezt javasolhatják, mint eljárási módszer-javitást, de is­métli, nem admini sz trat ive kell a kérdést megoldani. A másik dolog, ami viszont ennek kapcsán benne felmerült az, hogy jobban kell élni ennek a vándoréi jnak agitativ hatásával. Kidolgozták már koránban, hogy kellene valami jelvény, amit hordhatnának. A iegnagyobb baja ezéknek a kitüntetéseknek, hogy mikor megkapja az ember, akkor örül neki, aztán beteszi a fiókjába. Nagy óbb agitációval kell ezt az eredményt nyilvánosságra hozni. Lehetne .hirdetni egy kisebb ankétot, hogyan érte el az illető ezt az ered­■a

Next

/
Oldalképek
Tartalom