Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1958-1959

1959. március 6., VII. egyetemi tanácsülés - Elnöki bejelentések

-14­Issekutz: Ha valaki nagyon sok időt töltött el labo- ratóriumban, mikor átkerül klinikára, kellő súllyal tud-e a betegeikkel foglalkozni, nem fogja-e a beteget kis őrleti állatnak tekinteni? Rektor; Nagyon komoly tudósok lettek azok, akik elmé- Teti szakon alapos tudást szere ztek.| ízeknek még a betegvizsgálatuk is más , mint a klinikusoké, mert más a gondolkodásmódjuk. Nem lesznek olyan kiváló klini­kusok, mint az aki végig klinikus volt, de újat, elvi­leg újat a klinikai» szempont jábóly ők sokkal könnyeb­ben, sokkal kisebb erőfeszitéssel tudnak alkotni. Sok­kal könnyebb és jobb helyzetben vannak, mint azok, akiknek nincs meg ez az elméleti felkészültségük. Az orvostudomány szempontjából feltétlenül szükséges, hogy a teoretikusok £ klinikumra átjöjjenek, viszont az is szükséges, hogy a klinikusok az elméleti prob­lémákat ismerjék. A forditott mozgásra is szükség van, szükséges, hogy az elméleti intézetekben dolgozóknak is legyen fogalmuk a gyakorlati életről. Babies: Azzal nem ért egészen egyet, hogy annak, aki klinikussá lesz, egy elméleti szakot tanársegédi szin­ten kell elsajátítani. Az a néhány esztendő is, amit elméleti szakon tölt az illető, a gondolatkörét, egész viszonyulását a tudományhoz valamiképpen megváltoztatja. Azzal egyetért, hogy a klinikusoknak, illetve az elmé­leti szakról át jövőknek is bele kell tanulni a klini- kumba, mert teljesen járatlanok. Straub: Csak azt a gondolatot szeretné hozzáfűzni, hogy most oiasott egy 1782-ben megjelent röpiratot, amely til­takozik az ellen, hogy a sebészetet és a b elgy ógyás za- tot, a tudomány két ágát különválasszák egymástól, és azt mondja, hogy ez az átkos specializálódás csak kárára lehet az orvostudománynak. Az a véleménye a klinikai mun­kával kap csői at osan, hogy a tudomány mai fokán különböző szakemberek kooperációja az, ami eredményeket tud elér­ni, egy ügyes vezetőnek az összefogása mellett. Azt hi­szi, hogy általánosságban érvényesíteni kellene azt az alapelvet, amit nagy on fontosnak tart, hogy a tudomány­ban mindig azok a területek haladnak előre, amelyek ha­tárterületek két tudomány között. Azt hiszi, hogy a képzésnek is ebből kellene kiindulnia, hogy az ember jó klinikust akkor kap , ha arra a határterületre helyezi őt, amelyik a gyakorlati élet és a klinikai munka határ­területe, vagyis' ezt á' kettőt kell neki ismerni. Azt gondolja, hogy több különböző fájta orvost kell végső­fokon képezni az ország számára, tehát a teljes tipi­zálás, hogy mindenki vidékre menjen, teljesen helytelen álláspont lenne. Tehát ha több különböző tipusra van szükség, mindegyik tipus kapja meg a két szomszédos te­rmetre vonatkozó képzést. A klinikus kapja meg a vi­déki kórházi munkát is és a klinikai munkát is, és az elméleti ember szintén kapjon valami más képzést is. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom