Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1957-1958

1957. december 3., II. egyetemi tanácsülés - Bejelentések, indítványok

kapitalista érdekeltségek kezében lévő összes művészeti intézmények és vállalatok a legkülönbözőbb eszközökkel korlátozzák a művész szabadságát és sokkal inkább előirják a művész számára a témát és a feldolgozás, módját., mint nálunk bármikor, a leghibásabb müvészetpolitikai gyakorlat idején is. Szembenállunk a szabadság mindenféle individualista, anarchista értelmezésével, ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy az alkotó munkában messzemenő' szabadságot biztosítunk' a művészeknek. Szabadságot a témaválasztásban, a feldolgozás módjában, az irányzatok, a formakisérletezések kérdésében. Mi a marxizmus klasszikusaival valljuk, hogy a szabadság a felismert szükségszerűség, hogy az egyén csak a társadalom fejlődésének törvényszerűségeit felismerve juthat el az igazi szabadsághoz. A magyar művészet fejlődésében, a közösség, a nép sorsának vállalása a haladó irányzatok mindenkori jellemzője volt. A művészek ábrázolják bátran fejlődésünk érdekében társadalmunk ellentmondásait, a népen belüli ellentmondásokat éppúgy, mint a nép és ellenségei közti kibékithetetlen ellentmondásokat. A népen belüli ellentmondások ábrázolásában ne az egyoldalú hibakeresés vezesse a művészeket, hanem az a tudat, hogy ezek az ellentmondások megoldódnak, ha ma még minden esetben nem is látják világosan a megoldás módját.

Az alkotói szabadság megfelelő légkörét magasszinvonalu elvi viták alakítják ki, ilyenfajta vitákra eddig csak ritkán került sor. A kritika a mi társadalmunk fejlődésének egyik elengedhetetlen előfeltétele s nincs kisebb szerepe a művészetben sem. A kritika elősegiti, hogy a művészetek közvetlenebb kapcsolatba kerüljenek a néppel, a dolgozók különböző rétegeivel s hozzájárul népünk neveléséhez. Ugyanakkor a jó, színvonalas kritika támogatja a művészetek és egyes művészek fejlődését is. Meg kell szüntetni azt az elszakadást, amely ma a művészetben elmélet és gyakorlat közt megtalálható. A művészek ismerjék meg jobban a marxista művészet elméletét, a kritikusok pedig sohase tévesszék szem elől a művészi gyakorlatot.

Ezekben a vitákban fel kell venni a harcot azpk ellen a polgári nézetek ellen, amelyek az utóbbi időkben az irodalomban és a művészetben elterjedtek s itt nemcsak a káros vagy helytelen politikai, ideológiai, hanem esztétikai nézetekről is szó van. A kritikának: határozottnak s ugyanakkor konstruktívnak kell lennie, nem emberek, hanem helytelen nézetek ellen kell alkalmazni a birálat fegyverét. A kritika legyen elvileg megalapozott, hozzáértő s küzdjön mindenféle klikk-szempont ellen.

' 5» Párt- és állami irányítás

A párt- és állami irányításról a művészetek terén sem mondhatunk le s elit élünk minden olyan nézetet, amely a művészet fejlődésének spontenaitását vallja. A párt és a szocialista állam a nép érdekeit képviseli és a művészet sem szolgálhat más érdekeket.

A művészet párt- és állami irányításában szakítani kell azonban a régi helytelen módszerekkel, különösképpen az adminisztrativ beavatkozással az alkotás folyamatába. Párt- és állami szerveink elvi módon, a marxizmus-leninizmus eszméivel irányítsanak, segitsék az alkotó művészeket a világnézeti kérdések tisztázásában s ennek érdekében segitsék elő az eleven ideológiai viták, a kritikai élet kialakítását. A pártirányitásnak egyik fontos módja az egyes alkotói közösségben dolgozó kommunisták megfelelő aktiv tevékenysége szorosan együttdolgozva a pár- tonkivüli művészekkel. A párt- és állami irányitás helyes megoldása nagymértékben függ az egyes kulturális, művészeti intézmények, vállalatok vezető munkatársaitól, éppen ezért a proletárdiktatúra müvészetpolitikájának elengedhetetlen feltétele, hogy ezeken a helyeken a szocializmushoz hű, hozzáértő párttagok és pártonkivüliek dolgozzanak. A párt- és állami irányitás nem dolgozhat a művészektől elszigetelten, ellenkezőleg maguknak a művészeknek is cselekvőleg részt kell venni az irányítás elvi és gyakorlati formáinak kidolgozásában és . a határozatok- 26 -