Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1956-1957

1957. január 10., I. tanári értekezlet - Az ifjúságra vonatkozó kérdések

- 14 ­Rektor jelenti, hogy az egyetem helyreállítási, üvegezés!, etb. munkálatai kb. január 15-re készen lesznek. Az élelmezés is biz­tosított. Rektor imixixxmuxxzxm jelenti, hogy egyetemünkről 104 orvos tá­vozott el, illetve elhelyezhetett más eü.intézménybe. A megürese­dett állásokra vonatkozóan azt az eljárást követi, hogy a pro­fesszor előterjesztése és javaslata alapján töltik be az üres állá­sokat. A megüresedésről szóló^jelentée^ *r_ említett munkaügyi sSz- tály kivizsgálja és amennyiben^el^Vállé a professzori javaslat alapján az állást betöltik. Ezen eljárásnál tehát a professzor urak vállalják a felelősséget az állások betöltésénél. A nem orvos dol­gozók közül 76* állás üresedett meg. Ezek között vannak olyan adminisztratív állások is, amelyeknek betöltésére, mint már emlí­tette engedélyt kérnek a minisztériumtól. Kérdezi, hogy felolvassa- az eltávozottak névsorát? Az értekezlet kívánsága, hogy ezt a névsort sokszo­rosítva megkapják­Rektor jelenti, hogy az egyetemi MSzMP szervezet megalakult, meg­választották az Ideiglenes intéző bizottságot, a volt Orvosegyetem c.lap szerkesztő bizottságának szobájában működik. 41 IV. Az ifjúságra vonatkozó kérdések Rektor jelenti, hogy a Budapesti Orvostudományi Egyetem MEFESZ szervezőbizottságának beadványát köriratban megküldte. Ugyancsak köriratban megküldte az egyetem NÉKOSZ kollégiumainak ideiglenes szabályzat-tervezetére vonatkozó bizottsági javaslatot. Kérdezi dr.Bálint Péter egyetemi tanár urat, mint a kérdés előadóját, hogy van-e valami kiegészíteni valója? ( H [*n. k f ^ 1 Bálint : a NÉKOSZ javaslatot teljes egészében helyesli, azt el­fogadja. A másik javaslatot ebben a formában nem tartja helyesnek, mert elvi és egyéb problémák keverednek. Hajnal; A MEFESZ javaslatának 1.-6,pontjával teljesen egyetért. A 7.ponthoz megjegyzi, hogy számára az volna a megnyugtató, ha a hallgatók személyi, fegyelmi ügyeiben nemcsak hogy professzorok, hanem a kari tanács dönthet csak, mert ezáltal megszűnik az a le­hetetlen helyzet, hogy ezekről az ügyekről a tanári karnak fogalma

Next

/
Oldalképek
Tartalom