Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1956-1957

1957. július 17., IX. rendkívüli egyetemi tanácsülés - Diákotthonnak Eötvös kollégium jellegű kollégiummá való átalakítására javaslat

- 14 ­Rektor ; nem tud egyetérteni azzal az elvvel, hogy addig ne alakitsunk egy kollégiumot a kiemelkedő emberek részére, amig az összes többieket bizonyos nivdra nem emeljük. Egyetlen társadalom sem nélkülözheti a kiemelkedő embere­ket,^ hibás volt az eddigi nagy mértékű általánosító értel­mezése^ demokráciának. Ezáltal elvesztett* értékét a kiváló munka és elvesztette értékmérő rendszerét társadalmunk. Miért igyekezzenek, ha egyforma feltételek mellett’ dol­goznak a kiváló és nem kiváló hallgatók együtt. Nem ért egyet azzal, hogy amig minden diákotthonunkban nem tudnak egy bizonyos fokig maximális feltételeket biztosítani, addig ne alakíthassanak ki egy minden szempontból megfelelő, kiemelkedő diákotthont. Ellenkezőleg éppen arra kell töre­kedni, hogy a párhuzamos fejlesztés mellett a rendelkezés­re álló összegek egy részét arra kell fordítani, hogy igye­kezzenek egy ilyen diákkollegiumot felépíteni. Egyetért azzal, hogy kis létszámú kollégium legyen és ha helyesen fognak dolgozni, akkor a rendszer jövendő vezetői fognak ebből a kollégiumból kinőni. Ismételten flszólitja a bizott­ságot, hogy vegyék fel a kapcsolatot Pékli elvtárssal, hogy mennyi az az összeg, ami már most erre a célra rendelkezésre állhat. A Tanács fentiekkel egyetért. Rektor; a javaslat második része az egyetemi hallgatók önkéntes nyári táborozásával foglalkozik. Halay ; a KISZ elvileg egyetért ezzel a javaslattal, azon- ban egyelőre nem tartja aktuálisnak a kérdést. Rektor ebben a kérdésben a KISZ a központi vezetőséggel való "tárgyalás után tegyen közvetlenül javaslatot a Tanács felé, hogy 1958 nyrán meg lehetne-e valósítani a javas­latot. • ' A Tanács ezzel ggyetért. Rektor: megköszöni Tarján professzor ur munkáját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom