Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1956-1957
1957. január 10., I. tanári értekezlet - Az Egyetem önállóságával kapcsolatos kérdések
2«/ A közoktatásügyi minisztériumtól várható, hogy a tanitás, kutatás érdekeit elsősorban tartja szem előtt. Ez természetesen szükségessé tenné, hogy a közoktatásügyi minisztérium egyetemi ügyosztályában kulcspositióban az orvosi ügyekhez hozzáértő szakember ke- rljön." - Kiegésziti ezt azzal, hogy a marxizmus-leninizmus tanítása szerint, mely a nemzeti sajátosságokat figyelembeveszi, semmi összefüggés nincs az önálló orvosegyetem létesítése és a szocializmus ügye között, A mi nemzeti tradíciónk az, hegy a tudomány- egyetem tagjai legyünk. Továbbá az egészségügyi minisztérium nemcsak azzal bizonyitötta be, hogy nem alkalmas az egyetem vezetésére, hogy nem tudott különbséget tenni közkórház és egyetemi klinika között, hanem az utóbbi években a tanszéki kinevezések is nem megfelelő módon történtek. Ami pedig a kongresszusokra való kiküldetést illeti, itt is teljesen helytelenül, sőt önhatalmúlag járt el a minisztérium. Azután mindenben elkésve intézkedett, A klinikák igazgatásánál adminisztratív szempontból sem járt el helyesen, pl, gyógyszemyilvántartás, stb. Véleménye szerint az egyetemre nézve előnyös, ha az oktatásügyi minisztériumhoz kerül. Ez megoldaná a nem orvosi tárgyak oktatásának kérdését is. Nem azt akarja ezzel a javaslatával kifejezésre juttatni, hogy minden elért eredményt semmibevesz, ellenkezőleg pl, az iparosítást nagyra tprtja, hanem csupán nemzeti hagyományaink betartását szeretné hangsúlyozni. Rektor: kéri a vitában sorrend betartását, Haynal peofesszor ur a javaslat 1,-2, pontjához szólt hozzá. Általános vita volna először, hogy mit értenek autonómia alatt. Aktuális-e ennek tárgyalása? Miután ezzel végeznek, akkor menj«ek pontról pontra. Baló : kérdést fesz Haynal professzor úrhoz, hogy általában egyet- ért-e a javaslattal, Haynal : véleménye szerint a fenti két kérdés, hogy önállóak marad- janak-e vagy sem, hogy melyik minisztérium legyen a főhatóságuk, elvi kérdés. Százszázalékos autonómiáról nem lehet szó, mert az egyetem fenntartásaihoz az állam adja a pénzt, de egy olyan fokú autonómiát, amelyet a múltban élvezett az egyetem, szükségesnek tart. Rektor: egyetértenek-e, hogy tárgyi sorrendben vitassák meg a kérdést. Az értekezlet ezzel egyetért, Rektor véleménye szerint a kormányporgram szerint javaslatot kell késziteni az egyetem reformjáról, tehát az egyetem a kormány nyilatkozat ezen részéhez kiván segítséget nyújtani a kérdéssel való foglalkozással. Maga a javaslat túlmegy ezen ée átdolgozásra szorul* HO