Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1954-1955
1955. január 26., V. tanácsülés - Egyetemünk keretében tartandó tudományos előadások kérdése
Dékán .jelenti, hogy a Tudományos Bizottság véleményét köriratban kiküldte. Kérdezi d r.Haranghy László egy.tanár elvtáreat, hogy kivárja-e azt még kiegészíteni? Haranghy.icsak a felterjesztésben szerepel az 6 neve, mint felelős szerkesztőé /2.sz.mellékletben/, a későb lekben majd a Tanács, illetve a Dékán határozza meg, hogy ki legyen a felelős szerkesztő. Egyelőre csak az engedély megszerzése szempontjából döntöttek igy. Hedri: örvendétesnek tartja, hogy az egyetemnek módjában lesz Olyan tudományos üléseket rendezni; amelyeken az összes szakmák képviselői résztvehetnek. Az Orvosegyesület kimúlása óta nem volt erre mód, mert a szakcsoportok ülésein más ézakmák nem vettek részt. Tehát lesz egy fórumot ahol az elméleti szakosok és klinikusok egymást meghallgathatják. Ebből a szempontból egyetért a javaslattal. Azonban nem fogadhatja el azt a javaslatot; hogy nagy gyűlések csak 2 évenként tartassanak, a sebész nagygyűlés szempontjából ezt nem fogadja el. Ameny- nyiben egyáltalában illetékes a tanács, hogy e kérdésben javaslatot tegyen, akkor javasolja, hogy az 5.pontot változtassák meg. Az Eü.Minisztérium, illetve az ETT, illetve a szakcsoportok vezetősége tárgyalja meg, hogy milyen szakmáknak kell évenként, milyenek pedig 2 évenként nagygyűlést rendezni. A szakcsoportok tudományos üléseinek számát csökkenteni kell, ezzel egyetért. Legfőképpen csökkenteni kell a kórházak, rendélő intézetek és egyéb intézmények által rendezett ülések számát. A legutóbbi Orvosi Hetilapot figye- lembevéve pl. jan.25tll.d-ig a szakcsoportok 8 tudományos ülést rendeznek. Ugyanezen idő alatt I.24.-I.31.-ig a kórházak, rendelőintézetek 13 ülést. Úgy véli, hogy ez túlzás. Tehát nem annyire a szakcsoport ülések számát kell csökkenteni, mert ezeken vita és hozzászólás van. A közkórházi társulat hetenként és 2 hetenként tartott tudományos üléseket, amelyeken az összes közkórházi orvos résztvett. Az Orvos- egyesület felállításával kapcsolatban abban nem lát tisztán, / hogy arról van szó, hogy á szakcsoportoknak eddig két gaa- dájuk van, úgy .gondolja ezáltal még több lesz. Egyébként egyetért a javaslattal. < Balo; felteszi a kérdé*st, hogy indokolt-e egy uj lapnak az indítása, eléri-e azt a publicitást, amire szánva van. íz Orvosi Hetilapnak nagy tradíciói vannak és eléri ezt a célt, úgy véli, hogy ezt a kérdést az Orvosi Hetilappal как kellene ineg&fcgyalni. Vájjon egy uj lapot meg tudnak-e tölteni tartalommal? Kiss: a bizottsági ülésen maga is aggodalmát fejezte ki az uj" Yap alakítása tekintetében. Valamilyen meglévő lapot kellene inkább megerősíteni, pl. az Orvosi Hetilapba kellene külön rovatot nyitni, vagy mellékletként csatolni. Petényi : ^valóban rendkívül sok az előadás, mint ahogy Hedri profes.-zor elvtárs említette, s legtöbb olyan házi előadás. Ezeket célszerű megtartani házi alapon, azonban nem kellene úgy beállítani mint tudományos eseményeket. Az előadások számát célszerű lenne csökkentetni és a nagygyűlések számát is ugyanígy felül lehetne vizsgálni. - Az egyetemi tudományos ülések publikálásra célszerűbb volna az Orvosi Hetilap, mint egy uj lap indítása, különösen mert egy uj lap megindítása VIII» Egyetemünk keretében tartandó tudományos előadások kérdése.