Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1954-1955
1954. december 17., IV. tanácsülés - Javaslat egyes tanszékvezetők tudományos minősítése tárgyában
I—» ^ III« Javaslat egyes tanszékvezetők tudományos minősítése tárgyában Pákán jelenti, hogy a Tudományos üizottság javaslatát köriratban megküldte. Kérdezi dr.Harqnghy László egyetemi tanár elvtársat, a Tudományos Bizottság elnökét, hogy van-e valami kiegésziteni valója? Haranghy: a Tudományos bizottság december hó 17.-én újból foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a tanári kar tagjai közül kik azok, akik a tudományos fokozatok 1952« évi megállapítása alkalmával nem nyerték el a munkásságuknak megfelelő fökozatot. A Bizottság egyhangúlag arra á véleményre jutott, hogy egész eddigi tudományos munkássága alapján dr.Dabis Lászlót is fel lehetne hivni arra, hogy a TMB-nek értekezést nyújtson be, amelyet a^ TMB két szakbirálója biráliía el. Ezek kedvező véleménye esetén a TMB a doktori fokozatot minden további eljárás mellőzésével, tehát nyilvános def/ensio nélkül adományozná. Dr.Dabis László 1919 óta folytat közegészségügyi kutatásokat. Munkássága különösen a levegőhigiéne, a mikroklíma és a települési egészségügy terén alapvető fontosságú. Mint a fővárosi közegészségügyi intézet vezetője, majd később 1948 óta a Budapesti Egyetem tanára az egészségügy számos kérdésében tudományos szempontból is nagy jelentőségű munkásságot folytatott. Dékán felteszi a kérdést, hogy egyetért-e a Tanács azzal, hogy a Tudományos Bizottság javaslata alapján az abban lefektetett a.,b.,c.pontok alapján foglalkozzanak a kérdéssel? A Ttpács ezzel egyetért. Dékán : tehát a Tudományos Bizottság а/pont alatti javaslata szerint az alábbiak érdemesek arra, hogy az 0rvоstudományok dokt ara cimet minden doktori értekezés nélküï megkaphassak. 1. / dr.Ratkóczy Nándor t 2. / aequo loco dr.Hedri Endre és dr.Kováts Ferenc Kéri a Tudományos Bizottság elnökét, hogy egyenként indokolja a javásL tot és azután hozzászólás után titkos szavazásra teszi fel a kérdést. Haranghy: '*Dr.Ratkóczy Nándor munkásságának eredményeként eddig 5? munka jelent meg, illetve áll megjelenés alatt. Valamennyi közlemény rontgénologiai tárgyú. Ratkóczy Nándor 3 könyvet irt. A magyar és német nyelven megjelent "Lymphogranulomatosis kórós gyógytana", "Belgyógyászati röntgendiagnosztika"-i tankönyve és röntgenülogiai tankönyve. Munkássága 1924-ben kezdődik és jelenleg is közleményei állnak megjelenés alatt, jftatkóczy Nándor munkái közül különösen kiemelkedik a a lympho- granulomatosisra vonatkozó munkássága. Alulirott a lymphogranuloma tosisról ugyancsak monográfiát írtam. Munkámmal kapcsolatban 1943-ban igyekeztem átdolgozni az erre a betegségre vonatkozó világirodalmat. Megállapítottam, hogy Ratkóczy könyve világszerte általános elismerésre talált, s egyike a legtöbbet idézett munkáknak. Rákóczy nemcsak rendkívül áttekinthetően foglalta össze a lymphogranulómatosisra vonatkozó ismereteinket, hanem emelett a lymphogranulomatosis aetiologiájára és röntgentherápiájára vonatkozólag olyan uj nézeteket nyilvánított, amelyek a nemzetközi irodalomban "általános elismerést nyertek. Véleményem szerint magában véve ez a kiemelkedő munka minden többi más munka nélkül teljes mértékben megérdemelné azt, hogy szerzője az orvostudományok doktora cimet kapja. Ha már most Ratkóczy Nándor további munkásságát áttekintjük, megállapíthatjuk, hogy Ratkóczy Nándor nemcsak a lymphogranulómato- sisban, hanem általában a röntgenologia legszélesebb területén