Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1952-1953
1953. március 11., V. tanácsülés
NAP ШЕЮ) ELŐTT Dékán üdvözli a megjelenteket, az ülést megnyitja* a felveendő 'jegyzőkönyv hitelesítésére dr.Földvári Eerenc és dr.Sebes- tény -л|Ла egyetemi tanárokat kéri fel. A mai ülésen való részvétel alól kimentették magukat: dr.Sós József egy.tanár betegsége miatt, helyettese dr.Ludány György docens. Dr.Haranghy László betegsége miatt, helyettese dr. Szinay Gyula adjunktus. Dr.Petényi Géza elfoglaltsága miatt, helyettese dr.Kemény Pál adjunktus. Késve Érkeznek: dr.Tarján Imre előadása miatt, dr.Straub P. Brúnó aspiránsvizsga miatt és dr.^iró Endre évfolyamfőnök előadás miatt. . . Ç Dékán megemlékezése Sztálin elvtárs haláláról: tisztelet Egyetemi Tanács! Kedves Elvtársak! Egyetemünk Tanácsa első Ízben ül össze azóta, hogy meghalt Sztálin elvtárs. Bár Egyetemünk klinikái és intézetei §yász- üléseken megemlékeztek már arról a nagy szerencsétlenségről, mely a Szovjetunió népeit, a világ dolgozóit és minket magyarokat is ért, mégis úgy érzem, hogy Egyetemünk intézetei es- klinikáinak vezetői együttes ülésükön is hangot óhajtanak adni a gyász érzéseinek. Képességeimet meghaladja,^hogy Sztálin elvtárs államférfiul nagyságát,^ emberi mélységét, tudósi eredményeit méltassam, ezt nálam méltóbbak megtették Moszkvában a nagy temetésen, országgyűlésünk gyászülésén, Budaçest népének gyász nagy-gyülésén és a Magyar Tudományos Akadémia gyászülésén; én csupán néhány történelmi tény megjelenítésével próbálom éreztetni, hogy mit jelentett számunkra Sztálin elvtárs. A Tanács tagjai mind itt voltak Budapesten 1944* március 19«- én, amikor Hitler hordái megrohanták országunkat, itt^voltak október 15.-én, amikor Szálasi gyilkos banditái átvették a hátúimat. Végigélték ezeket a szörnyű időket, látták az emberi hullákat úszni a Dunában, végigélték a háborúnak azokat a borzalmait, amiket a Horthy rendszer hitványsága zúdított hazánkra. Együtt látták 1945 tavaszán az Egyetem sok intézétét romokban. Emlékszem, hogy amikor 1945* január 19.-én először végigmentem Budapest utcáin láttam égni a dumaparti házakat, láttam a hóban az emberi és állati hullákat feküdni. Igen jól emlékszem mint beszélgettem akkor a Tanács^mostani tagjai közül nem eggyel, láttam kétségbeesésüket, reménytelenségüket. Igen jól emléke szem azonban a felemelkedés útjára is: újból lett világítás, viz-vezeték és gáz. Újból elkezdtünk gyógyítani , újból tudtunk könyvet olvasni, sőt irai. Megindult a tudományos élet. Az- első szakcsoporti üléseken - bár még kissé bizonytalanul - el tudtuk mondani az élőig tudományos eredményeinket. Emlékszem az akkori négy tagú egészségügyi tudományos tanács ülésére, amikor megtudtuk, hogy Budapesten felléptek az első kiütéses tífusz esetek - gyógyszer, közlekedési és szállító eszközök nélkül, ebben a városban, ahol mindenki pincében élt és az emberek- többsége tetves volt - reménytelennek láttuk, hogyan fogunk tudni megküzdeni ezzel a veszély- lyel. Azokban a napokban voltam először együtt Pártunk székházában a Szovjetunió hadseregének orvosaival, akik felajánlották támogatásukat és az ő segítségükkel megküzdöttünk a veszéllyel és nem pusztul el sok ezer ember Budapest népe közül
