Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1951-1952

1951. október 30., V. tanácsülés - Tanulmányi ügyek

Alföldi: a dékán átiratára beküldték az elmaradt hallgatókat, 41 olyan hallgató van, aki semmit sem tud. Nagy részük azokból ke­rül ki, akik késedelmesen vizsgáztak. Ezeknek megsegitésére tel­jesen fel vannak készülve, feltéve ha^ a hallgatók eljárnak a konzultációkra. - A miniszteri rendelkezés úgy szól, hogy amely tárgyból tankönyv jelent meg, ott a jegyzetet be kell vonni. A mikrobiológiát ebben az évben csak egy féléves tárgyként adják elő és félévben a hallgatók szigorlatoznak. Rendkivül gyenge év­folyamot terhel most az, ho^y egy féléven át kell két félév anya­gát feldolgozni, sokaknak kéthónapos késésük van, s általában az órákon loo-15o hiányzó van. A most megjelent könyv kitűnő, de kb 600 oldal terjedelmű. Ha bevonják a jegyzetet és a tankönyv­ből kell tanulni, rendkivül nehéz helyzet elé állitják a hall­gatókat. A jegyzet 3oo oldal, felét már átvették. Kérdi, hogy helyes-e ha ebben a kivételes esetben nem a tankönyv szerint mennek, hanem most már a jegyzet alapján fej ezik be a tárgy ta­nítását. Dékán: megfelelő miniszteri rendelet előirja, hogy ha a tanszék úgy látja, hogy a meglévő tankönyv mellett jegyzetre is szükség van, tegyen erre előterjesztést. Ebben az esetben kérni kell, hogy a tankönyv használata mellett párhuzamosan ebben a félévben a jegyzetből.is tanuljanak. A professzor éljen ezzel az előter- j esztéssel. Kiss: a szakérettségisek kiképzése érdekében Gábor doktor járt nála és azt a tanácsot adta, hogy készítsenek anatómiai névjegy­zéket amely tartalmazza a latin neveket, tudomása szerint meg ezirányban nem történt intézkedés kéri, hogy a tankönyvkiadó utján mozgassák meg ezt a kérdést. A gyakorlatokon kézijegyzet formájában nyújtanak segítséget, de ez nem oldja meg a kérdést. Másik probléma az, hogy bár megjelent az anatómiai atlasz mind­három kötete, kevés hallgatónak van ez meg és az egész tanítás megakad tawxtáaxkl atlasz hijján. Kér intézkedést az irányban, hogy hol akadt meg a hallgatók tankönyvvel való ellátása, mert náluk 7o hallgató közül 1-nek volt könyve. Dékán: közli, hogy Kiss professzor előterjesztését felküldte a minisztériumba, de intézkedés még nem jöhetett. Időközben tan­könyvsegély rendelet jelent meg. A másik kérdés az anatómiai saótár, amikor Sándor elvtárs a KM-ből részt vett egy tanács­ülésen, már felmerült ez a kérdés, de most újból felhivja majd rá a figyelmet. Issekutz: javasolja, hogy ne csak latin-magyar anatómiai szó- tárt készitsenek, mert ez csak félmegoldás,^ hanem egy általános orvosi szótárra volna szükség. Pl. nagynehézséget okoznak ä számok a receptirásnál. Dékán: ez meghaladja a mai ülés anyagát, fel fogja hivni erre a figyelmet. Dékán jelenti, hogy a vizsgákat kiirták, miniszteri rendelet ér- telmében bizonyos évfolyamokon bizonyos tárgyakból dec.28-tól vizsgalehetőséget adtak. Csoportos kiirás történt, ami elejét veszi annak az anomáliának, hogy különböző vizsgakiirások legye­nek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom