A Magyar Királyi Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola évkönyve, 1930-1931

A m. kir. bányamérnöki és erdőmérnöki főiskola tisztikara az 1931/32. tanévben

A Növénytani Intézet és a Botanikus Kert. Vezető: Dr. Fehér Dániel r. tanár. A Növénytani Intézet folytatta az elmúlt években célul kitűzött kísérletügyi és kutatási programmjának továbbfejlesz­tését. Különösen említést érdemel, hogy ezen programm kere­tében sikerült egy szétágazó nemzetközi tudományos együtt­működés alapjait megvetni, még pedig olyan módon, hogy az erdőtalaj biológiai kutatására vonatkozólag a német, norvég, svéd és finn erdészeti kísérleti állomások állandó kísérleti te­rületeket bocsátottak az intézet rendelkezésére, amely kísér­leti területeiket díjtalanul gondozzák, megfigyelik és a talajpró­bákat ugyancsak díjtalanul beküldik vizsgálatra az intézet la­boratóriumaiba- Ezáltal az intézet talajbiológiai kutatásai nem­zetközi jellegűvé váltak, aminek következtében az elért ered­mények jelentősége és fontossága is megfelelően emelkedett. A kísérleti területeik szélességi fokok szerint való megoszlása a most kialakult végleges terv szerint egyébként a következő : Sor­szám A kísérleti terület helye Ország Szélességi fok Erdőfaj í. Oslo Norvégia északi szél. 59°43' Lucfeuyves 2. Troendelag * * 63*40' Э 3. Alta » » » 70° Erdeifenyves 4. Kirkenes » » » 69*30' Nyirerdo 5. HallandsVäderö Svédország » » 57° BükUerdő 6. » » Erdeifenyoerdő 7. * » » > 69» Ege erdő 8. Petsarao Finnország » » 69°:0' Nyirerdo 9. » » 10. » » » 11. Rovaniemi » » » 66*50' Erdeifenyoerdő 12. » » 13. » Lucfeuvőerdő 14. » » Nyirerdo

Next

/
Oldalképek
Tartalom