A Magyar Királyi Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola évkönyve, 1924-1925 (S-160/1982)

Rektori beszámolóbeszéd: Tettamanti Jenő, e. i. rektor

28 delkezésre, a két menekült egyetem ennek több mint felét, azaz 58'5%-ot, kereken 334 milliárdot, a két mér­nöki főiskola 2 93o/o-ot, illetőleg főiskolánk egymagában 2 2°/o-ot, azaz 1 *275 milliárdot kapott felszerelésének pótlására. A felsorolt számadatok igazolják, hogy mily lényeges és hatásaiban mily mélyreható az az eltolódás, ami a béke és az összeomlást követő évek óta mindmáig a két mérnöki főiskola és a tudományegyetemek beruházási és átmeneti hitelösszegei felosztásában beállott, mert amig, a béke éveiben az emlitelt hitelek egyharmada, illetőleg 16 °/o a jutott hazánk két technikai főiskolájának, addig 1921-től kezdve máig átlagban csak 3 °/0. Amily igaz örömmel és megértéssel látjuk, hogy minő hatalmas összegekkel segiti a kultuszkormányzat a két menekült egyetemet, és ezeken kívül hasonló módon a kiépítés alatt álló debreceni egyetemet is, ép oly fáj­dalmasan érinti a technikai felsőoktatásunknak az össze­omlás óta bekövetkezett visszahelyezése, és természet­szerűleg elsősorban menekült főiskolánk elbánása, amikor a legutolsó év 57 millárd hiteléből is csak 1’275 milliárdot kapott, pedig nálunk is, még menekülésünk hatodik évé­ben oly lényeges hiányok állanak fenn, melyek a mérnök- képzés legelemibb igényeinek kielégitését is veszélyez­tetik, nem is szólva a normális keretek mellett tovább­fejlődés szükségességéről. Nem hisszük, hogy a szerénytelenségnek, az elbiza­kodottságnak, vagy főiskolánk fontosságának túlfokozott tudatának vádja érhet bennünket, ha arra kérjük felettes hatóságaink hivatott szerveit, részesítsék főiskolánkat az egyetemek kifejlesztésére szükségesnek tartott hitelek sér­tetlen fentartása mellett, ismét a békeéveknek megfelelő viszonylagos összegekben, hogy a két menekült egyetem­hez hasonló szomorú helyzetbe jutott főiskola is oly be-

Next

/
Oldalképek
Tartalom