Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1989
1989. március 22. egyetemi tanácsülés - Feljegyzés a Tanulmányi és Továbbképzési Osztály létrehozására, illetve a Dékáni Hivatalok megerősítésére összehívott megbeszélésről
3 -rációs igénye az utóbbi időben /a személyi jövedelemadó bevezetése/ nagymértékben nőtt. Hiányzik a középvezető, aki a Karok vezetőivel partner és profi módon végzi a középirányitást. Problémának látta az egységes elhelyezés jelenlegi megoldhatatlanságát. Véleménye szerint a TTO vezetője igen nagy adminisztrativ terhet vehetne le a dékánoktól és a Rektori Hivataltól. Egyéges ügyintézést nem mindenben kell végrehajtani /dékánok hatáskörének megtartása/. Kifejtette véleményét, hogy gondosan kiválasztott jó vezető és megfelelő munkatársak kellenek a felállítandó osztályba. Dr.Szendrődi László hosszú távon a TTO mellett szavazott. Véleménye szerint a jelenlegi Dékáni Hivatalok személyi állománya a TTO felállításához nem megfelelő. A szmáitógépre vitt ügyvitel nem kerülhető el a közeljövőben, a jelenlegi 3 hivatalban, illetve osztályon ez többszörös anyagi vonzatot jelentene. Felvázolta az érintett Mratalok jelenlegi létszámát és a felállítandó TTO létszámát munkaköri bontásban /lásd külön!/. A TTO elhelyezésére is javaslatot tett. A megbeszélést Dr^ Winkler András azzal zárta, hogy a TTO felállításának rövid indoklása, illetve a Dékáni Hivatalok és a Továbbképzési Osztály megerősítése mindkét alternativa vázlatosan kidolgozva kerüljön az Egyetemi Tanács Elnöksége elé. A kidolgozás tartalmazza a két változat személyi oldalát és a TTO elhelyezési lehetőségének vizsgálatát is. Az Egyetemi Tanács Elnöksége foglaljon állást a két változat valamelyike mellett és úgy kerüljön az anyag a márciusi Egyetemi Tanács elé. A TTO részletes munkakörökre való lebontását csak abban az esetben érdemes elvégezni, amennyiben az egyetemi fórumok felállítása mellett döntenek. Az anyagok összeállításáért felelős: Dr. Varga Szabolcs egy. főtitkár Határidő: Egyetemi Tanács Elnökségi, illetve Egyetemi Tanácsülés meghivója kiküldésének időpontja Sopron, 1989. február 24. V ‘* V