Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1989

1989. március 22. egyetemi tanácsülés

- 2 -Dr. Gál János rektor, a Tanács elnöke a tanácsülést megnyitotta, üdvözölte a megjelent egyetemi tanácstagokat és ismertette a ki­mentéseket. Ezután az egyetemi tanácsülés jegyzőkönyvének hitelesítésére fel­kérte Dr. Kovács Zsolt egyetemi docenst, és Bogdán Attila III. évf. faipari mérnökhallgatót, az egyetemi tanács tagjait. A szavazatszedő bizottság elnökéül Dr. Molnár László egyetemi ad­junktus kollégium igazgatót, tagjaiul pedig Ripszám István és Frank Tamás egyetemi hallgatókat kérte fel. Az Egyetemi Tanács az elhang­zott javaslatokat egyhangúlag elfogadta. Szomorú kötelességének tett eleget, mikor bejelentette az Egyetemi Tanácsnak, hogy a közelmúltban elhunyt az Egyetemi Tanács volt két tagja, Halász Péter és Dr. Speer Norbert. Kérte az egyetemi Tanács tagjait, hogy emléküket egy perces néma felállással tiszteljék meg. /Egy perces néma felállás./ Majd ismertette a napirendi pontokat és az alábbi sorrendben java­solta megtárgyalásukat. Napir end: 1. Az Egyetemi Tanács 1989. évi munkatervének jóváhagyása Előadó: Dr. Gál János rektor 2. Tanulmányi és Továbbképzési Osztály szervezésének kérdései Előadó: Dr. Winkler András rektorhelyettes 3. Személyi ügyek Előadó: Dr. Szendrődi László személyzeti osztályvezető 4. Címzetes oktatói kinevezések, tisztelet-diploma adományozása Előadó: Dr. Szendrődy László személyzeti osztályvezető 5. A KK Szabályzat módosítása az 1989. évi szabályozók alapján Előadó: Dr. Friedrich András gazdasági főigazgató 6. Az Egyetem Kiváló Dolgozója Kitüntetés alapitási javaslata Előadó: Dr. Szendrődy László személyzeti osztályvezető 7. Egyebek 8. Bejelentések Az Egyetemi Tanács az ismertetett napirendi pontok megtárgyalásának sorrendjével egyetértett. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom