Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1988

1988. március 30. egyetemi tanácsülés - 1. Nyári Egyetem előkészítése - 2. Szervezeti korszerűsítés, tanszékcsoportok, intézetek létesítése

1- 10 -Dr. Sitkéi György tanszékvezető egyetemi tanár véleménye szerint Sólymos elvtárs kérését is bele kellene vetni az anyagba. Dr. Gál János rektor egyetértve Sitkéi elvtárssal ja­­vasolta olyan határozat hozatalát, hogy meg kell kezdeni az egyetemi oktatásfejlesztési koncepciónak a kimunkálá­sát - az Ifjúsági Parlamenten elhangzottakat is figyelem­be véve - egy éves határidőt szabva. Szabó Zoltán főelőadó: A tantervek 1989. júliusában le­­járnak. A főhatóság december 31-ig kéri ennek elemzését. Dr. Kirájy László tanszékvezető egyetemi tanár elmondta, hogy ő személy szerint ellene van a tanszékcsoportok ki­alakításának. Kern látja semmi előnyét, és sokak véle­ménye ugyanez. Van egy ellentmondás a rendelkezésekben. A kari szervezeti egységek vezetői nem szükségszerűen tagjai a kari tanács­nak. Ugyanakkor az önálló szervezeti egységek vezetőinek jogai és kötelességei között szerepel, hogy képviseli az intézményi testületek előtt a szervezeti egységet. Az anyaggal kapcsolatban véleménye volt, hogy először a tartalmi korszerüsitést kellene végrehajtani, nem pedig a szervezeti korszerüsitéssel kezdeni. A különbö­ző szervezeti változtatások mögött személyi kérdések állnak, amelyek irritálják a közvéleményt. Itt nem ar­ról van szó, hogy akik szóba kerülnek és kerültek, hogy kifogása van ellenük. Azonban célszerűbb lett volna nevekkel együtt szerepeltetni ezeket a változtatásokat az anyagban. Kifogása volt még, hogy a tanácsülés előtt 8 nappal kellett volna megkapni a tanácstagoknH^, ás a tanácsülés megkezdése előtt lett szétosztva az anyag. Javasolta, hogy az Egyetemi Tanács vegye le a napirend­ről és ne szavazzon ezzel kapcsolatosan. Dr. Marosvölgyi Béla dékánhelyettes: Elmondta, hogy a professzornak igaza van abban, hogy a tanszékvezetői testület és a Kari Tanács együttműködése nagyon bonyo­lult módszert igényel. A Kar ennek könnyitése érdekében különböző lépéseket tett. Itt jórészt szervezési kérdé­sekről van szó. Első lépésként a tanszékvezetői testü­let foglalkozott a fejlesztési elképzelésekkel és helyes­nek látta az elképzeléseket. A tanszékcsoportok kialakí­tásának megítélésében különbözőek voltak a vélemények, de azt a Kari Tanács végül is elfogadta. 4c

Next

/
Oldalképek
Tartalom