Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1987

1987. június 2. egyetemi tanácsülés - 5. Diákjóléti szabályzattervezet megvitatása

- 9 -Dr. Winkler András rektorhelyettes Facskó elvtársnak válaszolva elmondta, hogy bizonyos engedmények eddig is voltak, ezt nem szükséges szabályzatban rögziteni. Ha a hallgatónak dolga van, és elkéretszkedik az okta­tótól óráról, vagy gyakorlatról, nincs semmi akadálya. Dr. Németh Károly dékánhelyettes véleménye szerint elő­fordultak esetek, amikor az oktató túlzott szigorral lépett fel. Ilyen túlkapások ellen kellene tenni. Dr. Gál Jánor rektor összefoglalva az elhangzottakat javasolta, ho'gy Dr. V/inkler András rektorhelyettes, az Erdőmérnöki és Faipari Mérnöki Kar dékánja, Dr. Ku­­binszky Mihály tszv. egyetemi tanár és Facskó Ferenc KISZ titkár együttesen dolgozzák át a szabályzatot úgy, hogy méltó legyen egy felsőoktatási intézmény szellemé­hez. Az átdolgozás után minden egyetemi tanácstag meg­kapja, és ha a visszajelzések alapján a tanácstagok 2/3-a nem fogadja el, akkor ismét vissza kell rá térni. Ezután kérte az egyetemi tanács tagjainak véleményét. Határozat : Az Egyetemi Tanács nyilt szavazással egyhangúlag elfogadta rektor elvtárs javaslatát, mely szerint a Tanulmányi és Vizsgaszabályzatot Dr. Winkler And­rás rektorhelyettes vezetésével, a dékánok, Kubinszky elvtárs, és Facskó Fereijc KISZ titkár együttesen dolgozzák át. Átdolgozás után megküldendő minden egyetemi tanácstagnak és amennyiben a tanácstagok többsége nem fogadja el, ismételten vissza kell rá térni. 5./ Napirendi pont Diákjóléti szabályzat-tervezet megvitatása. Előadó: Dr. Kosztka Miklós egyetemi adjunktus /Szabályzat-tervezet Írásban mellékelve./ Dr. Kosztka Miklós egyetemi adjunktus bevezetőben el­mondta, hogy kari tanácsülésen megvitatták a szabályzat­­tervezetet. Kérte ezzel kapcsolatban az egyetemi tanács tagjainak véleményét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom