Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1986

1986. március 5. egyetemi tanácsülés - Beszámoló az 1985. évi kutatási tevékenységől és a programos kutatás (IP-6) eredményeiről

i ~ 27 -Tudományos diákköri mankó A hallgatók bevonása a lődés elősegítése, de nevelési célok miatt is kívánatos. Ezért a jövőben fokozottabb erőfeszitéseket kell tennünk a hallgatói igénytelenséggel szemben és a TDK munka' erőtel­jesebb kiszélesítésére. Ebben a KISZ-nek is nagyobb szerepei, kell vállalnia. Nemzetközi együttműködés Nemzetközi kapcsolataink lényeges bővitését a következő idő­szakban nem tervezzük. Pontos feladat azonban a meglévő e­­gyüttmüködések tartalmi elmélyítése. Külön kell hangsúlyoz­ni a KGST szinten kialakult kutatási kooperáció jelentősé­gét; az eddigiekhez hasonlóan a jövőben is részt vériünk KGST kutatási témák kidolgozásában, az egyeztető és szak­értői tanácskozásokon. A kutatómunka szervezése és az eredmények értékelése A kutatások szervezése és irányítása több szinten folyik. Egyetemi szinten az Egyetemi Tudományos Tanács látja el az elvi irányítást és a Kari tervezetek alapján késziti el az egyetemi tervet. A kari jelentések alapján készül az egyetemi kutatási jelentés is, amelyet évenként egy alkalommal az Egyetemi Tanács is megtárgyal. A szakmai operativ irányítást a karok kutatási dékánhelyet­tesei látják el, akik a tanszékvezetőkre, ill, témacsoportok vezetőire támaszkodnak. A témacsoportok vezetőit a Karok javaslatára a tudományos rekt or helyettes bizza meg. Pontos feladat a tanszéki és kari szintű számonkérési és véleményezési tevékenység erősítése. A kutatási jelentések elfogadásakor megfontolandó - különösen nagyobb volumenű munka esetén - a külső szakemberek bevonásával végzett vé­leményezés intenzivebb bevezetése. \ (; a

Next

/
Oldalképek
Tartalom