Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1981

1981. november 24. egyetemi tanácsülés - 2. Tanulmányi és Vizsgaszabályzat módosítása

- Az egyetemek közötti együttműködés fokozása.- Tantárgyak közötti integráció, a felesleges átfedések kiszűrése- Az oktatómunka tartalmi, minőségi fejlesztése.- A postgraduális képzés jelentőségének növekedése.- Alapvető feladat a hivatástudatra, szakma szeretetre, alkotó értelmiségre való nevelés. Szabó Gyula főosztályvezetőhelyettes: Egyetért Balaton Gyula elv társ által'elmondottakkal. A képzési céllal kapcsolatos részfeje­zeteket kéri, hogy a szerkesztők ne építsék be az anyagba, mivel ezzel a MÉM által megbízott Bizottság foglalkozik. Tankönyvirás terén kicsi a lehetőség, mivel az Egyetem hallgatóinak a létszáma kevés. Ezért inkább szakkönyv Írását ja­vasolják, amelyet oktatási segédkönyvként is igénybe lehet venni. A hetes!, naposi szolgálattal kapcsolatiban megjegyezte, hogy ennek lényege: egy-két főt tudatosan engedünk hiányozni a megfelelő gyakorlati ismeretek megszerzése céljából, a hiányzá­sok pótlásának rendjét ki kell dolgozni. A tartalmi követelmények között kerüljön megfogalmazásra minden tantárgynál az a minimum, arait az elégségeseknek is tudni kell. Ki kell dolgozni a számon­kérés uj formáját. Dr. Kovács Gáborné tudományos munkatárs: A képzési cél az alapja az egész munkának. Ha ezt kiszakítjuk nem lesz teljes a munka. Odor József III. éves erdőmérnökhallgató: Egyetért azzal, hogy a minimális követelmények kerüljenek meghatározásra, de ez valóban minimum legyen. Hetesi szolgálat a hallgatóság részére jelentős többlet terhet fog jelenteni, pótolni kell az elmaradt jegyzete­ket és gyakorlatokat. Lényegében ez a burkolt óraszám emelését jelenti. Dr. Gál János rektor: összefoglalva az elhangzott hozzászóláso­­katkérte, hogy a változások kerüljenek beépítésre.- A fagyártmánytermelés elsődleges faiparral kapcsolatos is­meretek oktatásának bővítését az erdőmérnöki karon nem java­solja. Határozat : Az Egyetemi Tanács nyílt szavazással, egyhangúlag el­fogadta az előterjesztétt anyagot a fenti kiegészítéssel 2. Tárgy: Tanulmányi és vizsgaszabályzat módosítása. Dr. Igmándy Zoltán rektorhelyettes előterjeszti az Írásos anyagot Balaton Gyula MM. tanácsos: Az Egyetemi Karok szabályzatával egyetért. A Főiskolai Kar szabályzata sajnos pontatlanul fogal­mazott, nincs benne biztosítva a kétszintes döntés lehetősége. A megfogalmazás több helyen nem kellően konkrét. Javasolja, hogy a Főiskolai Kar szabályzatát jogi ismeretekkel rendelkező szak­ember nézze át.

Next

/
Oldalképek
Tartalom