Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1980

1980. január 30. egyetemi tanácsülés - Jelentés a hallgatók nyári üzemi gyakorlatáról 1979.

2 Sajnos e munkaszerződésekben nem minden intézmény jelölte merj azt a feladatot, amelyet a hallgatónak teljesítenie kell, mert általában a szerződések megkötésének idején ez még nem tervez­hető meg főleg a vállalati formában gazdálkodóknál. Néhány eset­ben nem kivánatos dolog is előfordult, hogy a munkáltató, vagy a hallgató kérésére utólag kellett az irányítás helyét megváltoz­tatni . Az üzemi gyakorlatok uj rendjének ismertetése a hallgatók kikül­dése előtt megtörtént, munkanaplóikat átvették és a követelmé­nyeket megismerték* 2. / Ozemi gyakorlatát az évfolyam valamonnyi /50/ hallgatója telje­sítette., Az őzemi gyakorlat ideje alatt som betegség, sem pedig munka fegyelmi vétség elő nem fordult. A gyakorlatok ellenőrzésében a Főiskolai Kar 4 tanszékének 1G ok­tatója vett részt, ogy oktatóta átlagosan 4-5 hallgató látoga­tása jutott. A látogatások eredményesek voltak és a hallgatók munkáját közvetlenül irányitó szóbeli véleménye alapján a hall­gatóink a helyszini munkák során az üzemmérnököktől elvárható magatartást tanúsítottak, és munkájuk nagy része ez intézmény napi feladatainak megoldására irányult. A látogatások legnagyobb része csak informativ jellegű lehetett és nem nyújtott konkrét segítséget a hallgató feladatának megol­dásához. A jövőben megfontolandónak tartjuk azt, hogy a valamennyi hallgató meglátogatására fordított oktatói idő és az eddigiekhez képest külön kiadásként jelentkező gépkocsi költség arányos-e a hallgatóknak nyújtható segítséggel. 3, / Az 1979. .évi nyári üzemi gyakorlatok elősegítették, az oktatott tantárgyak tananyagának elmélyültebb gyakorlati elsajátítását, a földmérés és földrendezés területén folyó termelő munka meg­ismerését . Az üzemi gyakorlatok értékelése a foglalkoztató munkahelyek ál­tal beküldött munkanaplók és a hallgatók álltai elkészített írás­beli beszámoló alapján 1979. szeptember hó folyamén történt meg. A hallgatók minősítése a munkahelyek részéről lényegesen jobb volt / 30 % kiváló, 70 % jó / mint azt a munkanaplóban leír­tak illetve az írásbeli beszámoló alapján értékelni lehetett, 3?

Next

/
Oldalképek
Tartalom