Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1980

1980. szeptember 8. ünnepélyes tanévnyitó nyilvános egyetemi tanácsülés - 1. Himnusz - 2. Kecskés Sándor ünnepi beszéde

- 2 -ténelmünk sorsfordulóit, nemzeti fejlődésünket. Büszkén vallhatjuk, hogy szocialista fejlődésünk 35 éve alatt többet fejlődött és gazdagodott intézményünk, mint az előző évszázadokban. Mostani tanévnyitónkra népünk számára is kiemelkedő, e­­seményekben gazdag évben kerül sor. Pártunk ez év tavaszán tartott XII. Kongresszusa egy fejlődésben, gyarapodásban, de gondokkal, erőfeszítésekkel is gazdag szakaszról adott számot és megjelölte az elkövetkező évek főbb feladatait, fejlődésünk további irányait. A kongresszusi határozat megállapítja, hogy '|az oktatás jelentősége, a tudományos és technikai haladás felgyor­sulásával, mindinkább növekszik, társadalmi és gazdasági előrehaladásunk egyik legfontosabb tényezője". E megállapitás is igazolja, hogy az oktató-nevelőmunka területére is vonatkoznak mindazok az elvárások, követel­mények, amelyek a gazdasági tevékenység hatékonyságának fokozására kerültek megfogalmazásra. Társadalmi fejlődésünk, életszínvonalunk tovább javitása azonban minden eddiginél fegyelmezettebb, szervezettebb munkát, szorosabb összefogást igényel mindnyájunktól. Az árviz és az egyéb károkat okozó kedvezőtelen időjárás, a világgazdasági helyzettel összefüggő problémáink, most valóban megkövetelik mindenkitől a becsületes helytállást és a határozottabb fellépést mindennemű lazasággal és szer­vezetlenséggel szemben. Létünk és előrejutásunk egyedüli alapja, a jól végzett munka. Nekünk ifjúságunk oktatása, nevelése, ehhez önképzésünk biztosítása. Nemzeti egységünk további erősítését követelik külpoli­tikai céljaink, szorosabb összefogást, a béke érdekében tett erőfeszítéseink. Három és fél évtizedes tapasztalataink, a szocialista é­­pitésben, a következetes internacionalista politikánk, társulva népünk odaadó munkájával lehetővé teszik, hogy túl legyünk a gazdasági nehézségeken és biztos'gátat teremtsünk az imperialista mesterkedésekkel szemben. Tisztelt Ünneplő Közönség! A kongresszusi határozat reális alapot biztosit eddigi tevékenységünk helyes értékeléséhez és irányt mutat e­­gyetemünk előtt álló feladatok meghatározásában is. Egyetemünk Tanácsa és az egyéb vezető testületek, szerve­zeti egységek az előző tanévben megszilárditott gyakorlat alapján, munkaterv szerint végezték munkájukat. 4AC

Next

/
Oldalképek
Tartalom