Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1979
1979. szeptember 3. ünnepélyes tanévnyitó nyilvános egyetemi tanácsülés - 1. Himnusz - 2. Kecskés Sándor ünnepi beszéde
- 6 -Az oktatói-hallgatói kapcsolatok tekintetében, úgy vélem jó utón indultunk és haladunk. A hallgatóság igényli a kapcsolatok bővitését. Ezek a kapcsolatok nevelőmunkánk igen fontos tényezői, mert kifejlesztik hallgatóinkban az egyik legértékesebb vezetői tulajdonságot, az Ítélőképességet, segit az önmegismerésben. Kérjük ifjúságunktól, hogy a közelmúltban védetté nyilvánított Botanikus-kertünket óvja, védje, értelmes társadalmi munkával segítse gazdagítani. Lépjenek fel azokkal szemben, akik az egyéni haszonszerzés objektumának tekintik, sőt a rongálásától sem riadnak vissza. A tanműhely és az egyéb helyeken rendelkezésre álló eszközeink bő alkalmat biztosítanak arra, hogy faipari hallgatóink többet tegyenek egyetemünk, kollégiumunk csinosításáért, műszaki állapotának javításáért. Akik a nyár folyamán ezen fáradoztak munkájukat köszönjük. Az utókornak igy is lehetne maradandó emléket állítani, nem beszélve arról, hogy ezzel gazdasági gondjainkon is könnyitenénk. Tisztelt Ünneplő Közönség! Kedves Elvtársak! Kedves Egyetemi Ifjúság! Az Egyetemünkre beiratkozó első éves hallgatók még nem tudják, hogy ezzel a beiratkozással nemcsak egy szakmának esküdtek örök hűséget, hanem egy uj, egy második szülővárosra találtak, Sopron ősi falai között. A tények azt bizonyítják, hogy eltávozott diplomásaink elszakíthatatlan kapcsolatot létesítettek városunkkal. Az egyetemi élet mély emberformáló benyomásán kívül van a városnak egy sajátos hangulata, amely színesebb élményt ad, dusabbá, felejthetetlenebbé teszi az itt eltöltött éveket. Engedjék meg a Városi Pártbizottság és a Városi Tanács Vezetői, ho^y e helyről is köszönetét mondjak mindazokért a fáradozásokért, amelyeket ennek a kapcsolatnak a kifejlesztése érdekében, egyetemi munkánk támogatása és segítése vonatkozásában nap mint nap nyújtanak. Szeretném e helyről köszönő szavakkal illetni az MSZMP. Győr- Sopron megyei Bizottságának segítőkész támogatását dolgaink intézésében. E^ész nevelőtevékenysé^ünk szenvedné kárát, ha nem éreznénk pártunk állandó, konkret segítését, a tanácsokat, ha kell bírálatokat. ügy gondoljuk, hogy sikerült javítani kapcsolatainkat a megyei tanács és szervei felé, amely az elmúlt években kissé elhalvá*nyult lett. Hosszú évek után újra értékes tájékoztatót hallhattak oktatóink, párt- és társadalmi szerveink vezetői, a megyei tanács elnöke Lombos elvtárs előadásában, aki örömmel fogadta meghívásunkat. yio