Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1979

1979. május 30. egyetemi tanácsülés - A Földmérési és Földrendezői Főiskolai Kar beszámolója

- 9 -A tervben megjelölt témák közül ezideig nem került valamennyi kidolgozásra, de vannak olyanok is, amelyeknek kutatása már befejeződött, illetve a szakágazat igényeinek megfelelően uj témák kutatása is folytatódott. A diszciplináris kutatások eredményessége legjobban a Főiskolai Kar jegyzetellátottságának helyzetén mérhető le. Az utdlsó két évben jelentősen megnövekedett a kiadott jegyzetek száma, amely ütemet betartva 1980 év végére elérhető egy opti­mális állapot. A jegyzetállomány konstrükturája a következő: 1977 előtt megjelent jegyzetek 10 1977- ben megjelent jegyzetek 12 1978- ban megjelent jegyzetek 8 1979- ben tervezett jegyzetek 12 Későbbi időpontban megjelenő jegyzeteik 5 A Kar oktatói kutatási eredményeikről évenként, nyilvános Tudományos Konferencián számolnak be. A Karon folyó kutató és tudományos munka szerves részét képezi a TDK is. A Főiskolai Kar hallgatói által készített TDK dolgozatok száma évente kb. 10. Ez az országos átlaggal összhangban van és a hallgatói létszámnak megfelel. Az 1979. évi OTDK-ra 3 dolgozatot küldtünk, amelyekkel első második és harmadik helyezést szereztek hallgatóink. A kari vezetés az egyes egységek vezetőin keresztül biztosítja annak lehetőségét, hogy valamennyi oktató és kutató meghatá­rozott kutatási témát műveljen és abban minden évben kézzel­fogható eredményt érjen el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom