Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1979
1979. január 24. egyetemi tanácsülés - 4. Bejelentések
- 14 -Dr. Kecskés Sándor: Amikor ezt a kérdést napirendre tűztük még nem gondoltuk, hogy ilyen vitát fog kiváltani. Köszönetét mond a Megyei Párt Végrehajtó Bizottságának, hogy az ősz folyamán szenteltek annak időt, hogy ifjúságunk eszmeipolitikai nevelésével testületi ülésen foglalkoztak. Ezen a testületi ülésen meghatározták a feladatokat, amelyeket az elkövetkezendő időszakban részletesen meg fogunk ismerni. Ebből a határozatból kiemeli, hogy a Megyei Párt Végrehajtó Bizottság^kiemelten vetette fel a tanszékek felelősségét ifjúságunk nevelésében. Minden tanszéknek, minden tanszéki dolgozónak köze van ennek a problémának a rendezésében. Ezt az ifjúságot jobban kell nevelnünk a szakma szeretetére. Megköszöni Szabó elvtársnő hozzászólását. Magyar Professzor hozzászólásához csatlakozva: az ágazat igényeit szolgáljuk az oktatás és nevelésen keresztül. Herpay elvtárs hozzászólásához: természetes, hogy a társadalommal együtt kell ezt a problémát néznünk, de nem a középiskolákra, nem a féligkész termékre, hanem a végtermékre, ránk számítanak. A szociológiai felmérést dinamikájában kell néznünk. S mindazt, ami bennünk gondolatokat ébreszt csak akkor kérdőjelezzük meg, ha jobbat tudunk. Ismerteti a vállalatok igazgatóinak felelősségét. A fiatalságot a szakmára való felkészülésre jobban kell segítsük. Már talán a felvételi vizsgáknál is a szalmát szerető, a szakmát féltő fiatalokról kell gondoskodnunk. A kollégiumnak rendkívül nagy szerepe és faladata van abban, hogy a hallgatók jelentős százaléka marxistának vallja magát. Példamutatásunk legyen elsődleges. A hallgatókkal többet kell foglalkozni, emberien és szülői szeretettel. Javasolja ezt az előterjesztést, különösen a statisztikai, adatokat kiegészíteni. Megmagyarázni, még például úgy is, hogy mit kívánunk e téren tenni. Vegyük tudomásul és fogadjuk el ezt a jelentést. Határozat hozatalára ne vállalkozzunk, mert a testület nem ismeri a Megyei Párt Végrehajtó Bizottság által hozott határozatokat, amelyek mindnyájunk számára kötelezőek. Mondjuk ki, hogy a következő egyetemi tanácsülésen az Intézkedési Tervet napirendre tüzzük és a második félévet az itt elhangzottak jegyében kezdjük el. Az Egyetemi Tanács az előterjesztett anyagot az elhangzottak alapján nyilt szavazással, egyhangúlag elfogadta. 4. Bejelentések Dr. Kecskés Sándor: Ismerteti a Rektori Tanács által a II. félévre elfogadott íanulmányi rendet. A Tanulmányi rend módosítására a 13 hetes szorgalmi időszak miatt került sor, melyet minden körülmények között biztositanunk keH. Az Erdőmérnöki Karon az utolsó oktatási nap az I., II., III., és IV. évfolyamon május 5. Az V. évfolyamon április 14. Vizsgaidőszak: II., III., IV. évf. május 14-junius 23. I. évf. május 7- junius 23-ig Al\