Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1978

1978. szeptember 4. ünnepélyes tanévnyitó nyilvános egyetemi tanácsülés - 1. Himnusz - 2. Kecskés Sándor ünnepi beszéde

- 5 -Mindaddig, amig el nem következik a nap, a tőkés rend teljes felszámolására, tudnunk kell, hogy az országok közötti idéző­jelbe tett irigység fennmarad, számolnunk kell vele s ezért úgy élnünk és dolgoznunk, hogy köreinktől minél távolabb ke­rüljön, se társadalmi, se gazdasági életünkben, se szükebb környezetünkben, meg ne melegedhessen. A XX. század emberei vagyunk, az évszázad utolsó negyedében fé­lünk. Korunk jellemzője a technikai forradalom, s következménye, hogy a munkamegosztás, a termelésnek kooperációban és szakoso­dással való végrehajtása ma ár túllépi az országok határait és mindinkább nemzetközi méreteket ölt. Kedves Elvtársak! Tisztelt Ünneplő Közönség! A most kezdődő oktatási évben egyetemünkön és főiskolánkon 658 nappali hallgató, és 159 levelező hallgató kezdi el, illetve folytatja egyetemi tanulmányait. Már most érezzük, hogy többet kell foglalkoznunk a Faipari Kar megismertetésével, mert a jelent­kezők létszáma és tudászintje nem kielégitő. Felmerült annak szüksége, hogy más egyetemekről kérjünk átmeneti segitséget,^ a magas pontszamot elért, de ott fel nem vehető jelöltek átirányí­tásához, a tanulmányi szinvonal növeléséhez. Az elmúlt tanulmányi évben hallgatóink tanulmányi eredménye kari átlagban 3,5-3>6 érték körül volt. Hallgatóinknak állami támogatás keretében az elmúlt oktatási évben általános tanulmányi ösztöndijra összesen mintegy közel 1 millió forint anyagi támogatást nyújtottunk. A nevelési tervnek megfelelően nagy súlyt helyeztünk a szcocia­­lista tanulócsoport mozgalom erkölcsi támogatására. Minden segit­­séget megadtunk és a jövőben is ezt tesszük - az Egyetem KISZ Szervezetének abban a törekvésében-, hogy hallgatóinkat e társadalmi feladatok vállalására mozgósítsa. Előkészítettük és a szükséges intézkedéseket megtettük a •'Magyar Munkásmozgalom története" "Az állami ellenőrzés" "A mozdulatelemzéses munkamódszer" cimü tantárgyak oktatására és annak feltételei biztosítására. Egyetemi ismertető kiadványt küldtünk a középiskoláknak és a KISZ tag hallgatóink bevonásával felvételi propagandát végeztünk. 1977. december 12-én az Egyetem Erdőmérnöki és Faipari Mérnöki Karán megrendezésre került Házi Tudományos Diákköri Konferencián 46 hallgató szerepelt 38 dolgozattal. A Székesfehérvári Főiskolai Karon 1977. november 30-án rendezték meg a Házi Tudományos Diákköri Konferenciát, amelyen két hallgató szerepelt dolgoza­tával. A hallgatók kiemelkedő szakmai ismeretekről tanúskodtak. A Székesfehérvári Főiskolai Karon hallgatóink a Geodéziai és 'U4

Next

/
Oldalképek
Tartalom