Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1978
1978. április 7. egyetemi tanácsülés - Jelentés az Erdészeti és Faipari Egyetem 1977-ben vézett tudományos munkájáról
- 3 -2*2. Az MTA_n rendezett Erdészeti ég Faipari Tudományos Ülésszakon igen nagy részvét mellett az Egyetem részéről 16 dolgozat kerlilt felolvasásra, A felolvasott dolgozatok számát és értékét igen nagyra lehet értékelni. Sok új tudományos eredményről számoltak be Oktatóink, kutatóink. Örvendetes a társadalomtudományi dolgozatok megjelenése^ 3. Egyetemi Napok 1977-ben Egyetemi Napok-at négy előadással a BUBIV Vállalatnál Budapesten tartott a Faipari Kar, Sajnálatos, hogy ez évben sem került megrendezésre erdészeti vonatkozásban hasonló rendezvény«, Tudományos életünk nevezetes, állandó és egyre terebélyesedő eseménye az évente megrendezendő TDK konferencia. Hallgatóink egyre több és tartalmasabb dolgozattal jelentkeznek a Konferenoiákon0 Decemberben megrendezett Felolvasó Ülésen a dolgozatok összetétele a következő volt: Társadalomtudományi 7 db Biológiai 17 " MUszaki 7 " Faipari 7 " Székesfehérvár 6 ” TDK Konferenciáknál örvendetes jelenség, hogy voltak, akik már II* év óta résztvettek dolgozatokkal a Konferencián, igy 3-4 éven át végeztek tudományos munkát. A dolgozatok színvonalasak voltak, jellemző, hogy több mint 5o %-a díjazásra kerülte örvendetes, h#gy az elmúlt évekhez képest a publikációk száma nőtt, mintegy 3o-4o %-al, és a következőképpen alakult? 4* TDK munka 5* Publikációk alakulása Erdőmérnöki Kar 16 o db 6o db lo db 13 db Faipari Mérnöki Kar Marxizzmus-Leninizmus Könyvtár Földmérési és Földrendezői Főiskolai Kar 8 db 251 db összesen: A(0