Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1978

1978. április 7. egyetemi tanácsülés - 4. Beszámoló az Egyetem 1977. évi költségvetésének a teljesítéséről

25 Schuh Győző gazdasági igazgató: Nyelvtudási pótlékot a leg­utóbbi rendelet szerint akik nyelvtanfolyamon, vagy magán utón sze­reztek ELTE oklevelet, azok 500 forint pótlékot kaphatnak. Mi éven­te 6.000,-Ft-ot kapunk nyelvpótlék cimén, a felterjesztés személy­re szólhat. A 416 ezer forint bérmegtakarításunk elsődlegesen abból adódik, hogy a létszámok általában január l-től biztosított, a bér az álláshelyek betöltése később történik, itt már bizonyos megtakaritás jön, a másik pedig betegség alkalmából. Évközben a jutalomkereteinket kiegészítve 273 ezer forin­tot fizettünk ki, ebből a bérmegtakarításból részben Pedagógus Nap­kor, részben November 7-én és a Törzsgárda tagsággal járó jutalma­kat is ebből fedeztük. A következő évre húzódik át bizonyos összeg, ezt minden évben a Minisztérium kérésünkre jutalomalapként hagyja jóvá, igy tudjuk növelni a betervezett jutalomkeretünket. A máso­dik oldalon csak a jutalmazási alapokat mutattam ki, ennek megfe­lelően az egy főre eső jutalmazási összeget. KK-n kifizetett jutalom nem egyezhet az árbevételből kép­zett összes jutalomalappal, mivel a kifizetett jutalmak általában a tanszékek elszámolásai alapján a közvetlen résztvevők jutalmait mutatják, a központi jutalom a legújabb rendelkezések szerint most tartalékolva van és egy évben egyszer kerül kifizetésre. Dr. Káldy József mb. rektor: Kiegészítésként mondanám, bérpótlékként kifizetünk a könyvtári főigazgatónak a fennálló ren­delkezések szrint, nyelvpótlékot. A minisztérium Költségvetési Főosztálya olyan rendelkezést bocsátott ki, miszerint ha bemutatunk egy középfokú, vagy felső­fokú ELTE nyelvvizsga letételéről szóló bizonyitványt, minden eset­ben havi 500,-Ft-tal megemelik a munkabér hányadunkat. Ennek kö­vetkeztében a dolgozó felé akként járunk el, hogy ha a dolgozó be­jelenti, hogy neki ez a bizonyítvány 3-4-5 ezer forintba került, a Szakszervezettel egyetértésben a költségeknek felét, vagy kisebb hányadát megtérítjük és egyben felemeljük a fizetését 250,-Ft-tal, tehát a felét a dolgozónak juttatjuk a szakszervezettel egyetér­tésben. Tehát mindenki, aki ELTE nyelvvizsga bizonyitványt fel­mutat, annak a havi fizetése 250,-Ft-tal emelkedik. Kéri a további hozzászólásokat. Dr. Kubinszky Mihály tanszékvezető egyetemi tanár: Nem mu­laszthatjuk el azt leszögezni, hogy a pénzügyi lebonyolítás az Egye­temen mintaszerű, a tanszékek oktató-kutatómunkáját a legnagyobb mértékig elősegíti. Előzékeny, gyors a Gazdasági Igazgatóság veze­tősége soha nem zárkózik el a korrigális tanácsadástól. Javasolom az Egyetemi Tanácsnak, hogy jegyzőkönyvi köszöne­tét fejezzünk ki a Gazdasági Igazgatóság dolgozóinak a végzett mun­káért. Dr. Kovács Béla igazgató: Kifejti véleményét a költség­­vetéssel kapcsolatban. Kevésnek és akadályozónak tartja a müszer­­fejelesztésre fordítható összeget. Köszönetét mond az eddig kapott műszerfejlesztésért, ugyanezt kéri ezután is. AfO

Next

/
Oldalképek
Tartalom