Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1977
1976. december 2. egyetemi tanácsülés - 3. Bejelentés Törzsgárda Szabályzattal kapcsolatban - 4. Beszámoló mérnökképzésről
- 15 Dr. Dobos Tibor tszv. egy. doc. MSZMP titkár. "Tisztelt Elvtársak! Ehhez a témához pár godolatot meghallgattam, a beszámolót, kérdésfeltevéseket, és egy dologra máris rá jöttem. Nevezetesen arra, hogy ilyen dologban az információt szélesebbre kell tenni. Informálást kell adni, mert hiszen a jó informáltság teszi azt» hogy valaki állást tudjon foglalni és tudja, hogy mit is akar. At, elmúlt időszakban az állami és a pártvezetés több előterjesztést tett és esküszöm minden formáját a taktikának alkalmazta, a közös ügyeink rendezésére. Vissza szeretiém pergetni oda az eseményeket, mely- odáig vezet, amikor is a főhatóság szakmai közlemény, az Egyetem ökonómiai oktatásának fejlesztését tűzte napirendre és a Minisztérium, mikor az állami vezetőket, dékánokat és köztük a párttitkárt is egy miniszteri értekezletre felhivta, amikor is az intézetesités integrálásával kapcsolatosan kivánt előre lépést nálunk is, az ő általa felvetett javaslatot végül is vissza adta, személyekre bontotta, jóllehet ezt aztán itt mi közöttünk is dramatizálta, mindenki igy, úgy, amúgy, ahogy akarta. Ez a kérdés azóta mint köztudott lekerült a napirendről, és maradt úgy a mi oktatásunk, és minden maradt a régiben. Különösen fájó szivvel hallgattam miniszter elvtársnak, helyesehben Szalóczy et.-nak a legutóbbi rektori értekezletén kifejtett véleményét, mely szerint a MÉM területén a kisebb intézetek és különböző kutatóhelyek - kisebb kutatóhelyek - integrálása megoldott, és mint külön jó példának, é gödöllői Vadbiológiai Állomást hozta fel, különösen, - majdnem potyogtak a könnyeim, nem akarok lirikus - de, akkor döbbentem tulajdonképpen rá, hogy az az indok, mely szerint MÉM területén még nemóérett meg a helyzet arra, hogy külön Sopronnal tudjanak foglalkozni, hogy külön Sopront fejlesszék valahogy, mert majd együtt oldódik meg. Ma arról kaptunk számot, helyesebben múlt rektori párttitkári értekezleten, hogy ez a kérdés megoldódott. Nos ebből mi Hem kaptunk semmit. Én nem akarom elő hozni azokat a dolgokat, amelyek kapcsán kialakult különböző vélemény, hogy ki kinek, hogyan, mint, önök előtt ez ismert, ne huzza vele az időt.