Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1977

1976. szeptember 6. tanévnyitó, ünnepi, nyilvános egyetemi tanácsülés - 5. Hallgatói Tanulmányi Emlékérem adományozása - 6. Népköztársasági ösztöndíj adományozása

_ T- 18 -diákoskodott a tavaly 97-éves korában elhunyt nagy nevű költő dr.Farkas Imre, és a volt gimnázium udvarán ott áll Petőfi hársfája. Az Iglón belénk oltott humanizmust még erős­­bitette a selmeci diákélet internacionáléja. Eljöttem sebész­orvos és gépészmérnök két fiammal, és két diplomás leányommal, hogy tanúi legyenek annak a nagy tiszteletnek, ami nekünk a magyar erdészet részéről tekintet nélkül a nemzetiségre kiju­tott osztályrészül. Ismételten megköszönve a diplomások nevé­ben, kivánom az Erdészeti és Faipari Egyetem minden tagjának és diákjainak, hogy az annyira óhajtott világbékei küzdelmek­ben sok sikerrel óvják és ápolják a természet nagy kincsét - az erdőt, amit mi Szlovákiában áprilisban az erdők hónapjában azzal hangoztatjuk: "Les je základom zivota. Bez lesa niet vody, bez vody niet zivota". "Az erdő életünk alapja. Erdő nélkül nincsen viz, viz nélkül nincsen élet"! 1970-ben meg­jelent utolsó munkámat "A havasi fenyő tenyésztéséről" átad­va Martos András adjunktus elvtársnak, búcsúzom Soprontól ré­gi selmeci köszöntéssel: Jó szerencsét, és üdv az erdésznek". Dr. Gziráki József rektor: "Tisztelt Egyetemi Tanács! Bejelen­tem, hogy egyetemünk az Erdőmémöki Kar Dékánjának javaslatára Tanulmányi Emlékérmet kiván adományozni az arra érdemes hallga­­tóknak. Kérem az Erdőmérnöki Kar Dékánját, hogy tegye meg elő­terjesztését" . Dr. Szendrey István az Erdőmémöki Kar Dékánja: "Az Erdőmérnöki Kar Ormos! Mária, es Szendrődy László most végzett erdőmémö­­köknek javasolja a Tanulmányi Emlékérem odaítélését. A javaslat megtételénél a jeles eredménnyel lezárt kiváló tanulmányi ered­mények mellett, figyelembe vettük a színvonalas tudományos di­ákköri tevékenységet, példamutató magatartást, és kiemelkedő társadalmi munkát. Tisztelettel kérem az Egyetemi Tanácstól a javaslat elfogadását". Dr. Cziráki József rektor: "Elfogadja-e az Egyetemi Tanács az Erdőmémöki Kar Dékánjának a javaslatát"? /A szavazás kézfenn­tartással történik./ "A szavazás eredményeként kihirdetem az Egyetemi Tanács határozatát. Az Egyetemi Tanács a felsoroltak részére Tanulmányi Emlékérmet adományoz, és nevezetteket ér­demeik elismeréséül 1.000.-1.000.-Ft pénzjutalomban részesí­tem" . Dr. Böröcz András rektori hivatalvezető felolvassa a Tanul­­mányí Emlékéremmel kitüntetettek nevét, akik az elnöki dobo­gón lévő elnökségi asztalhoz, Rektor elvtárshoz egyenként fel­vonulnak és kézfogás kíséretében átveszik a kitüntetést. Dr. Cziráki József rektor: "Tisztelt Egyetemi Tanács! Ezt az ünnepélyes alkalmat használom fel arra, hogy bejelentsem, miszerint a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter elvtárs az 1976/77. tanévben az alábbi hallgatók részére adományozza HA

Next

/
Oldalképek
Tartalom