Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1977
1977. április 12. egyetemi tanácsülés - Elnöki bevezető az Egyetemi Tanács április 8-i tanácsülésén megvitatásra kerülő és a szerződéses munkákra vonatkozó szabályzathoz
2 III. További újdonság a véleményező testület életrehivása. Ezt az intézkedést a kategóriák bevezetése tette szükségessé: az intézmény vezetője elé már egy testület által megvizsgált, véleményezett anyag kerüljön. IV. Nagyon fontos újitás az utasitás 6.§ 3.bekezdésében biztosított lehetőség, hogy a szerződéses munkákba a hallgatókat munkatársként is be lehet vonni, sőt úgy hirlik, hogy a minisztérium jutalmazni fogja azokat a vállalkozókat, akik a szerződéses munkákba hallgatókat munkatársként vonnak be. V. A módosítás átértékelte "a szerződéses munkában közvetve résztvevők" fogalmát. Mig a korábbi rendelkezés e tekintetben semmi kikötést nem tartalmazott, addig az új utasitás egyértelműen kimondja, hogy kik "segitik elő érdemben" a szerződéses tevékenységet. /Vu 23./. Mielőtt az anyagot vitára bocsátanám meg kell mondanom, hogy magán a miniszteri utasításon, továbbá a végrehajtási utasításon nem lehet vitázni. Ugyancsak vitán fölül állnak a szabályzatnak azok a pontjai, amelyeknek szövegét a végrehajtási utasitás főosztályvezetői jóváhagyáshoz kötötte és amelyek résaünkről 1976 december 15-én fölterjesztést nyertek. A főosztály a szabályzat 2.,6.,7.,15.-17. pontjainak szövegét jóváhagyta és azokon semminemű változást nem eszközölhetünk főosztályvezetői jóváhagyás nélkül. Éppen ezért azt kérem, hogy a szabályzatnak ezekat a pontjait, továbbá azokat, a pontokat, amelyek szervesen épülnek az előbbiekre, hozzászólásaikban ne érintsék az Elvtársak.