Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1971-1972
1972. szeptember 11. tanévnyitó nyilvános ünnepi tanácsülés - Cziráki József rektor tanévnyitó beszéde
5-róznunk. Oktatásunk reformja, amely talán a leggyökeresebb lesz az eddig megvalósított reformok közül, folyamatban van. Munkánkat és feladatainkat i^y elsősorban az oktatási reform által támasztott követelmények határozzák meg. Helyes ha itt beszélünk röviden arról, hogy a világon mindenütt foglalkoznak különösképpen a felsőoktatás megreformálásának kérdésével. Nem minden zavartól és nehézségtől mentes ez a folyamat. Természetes, hogy a hazai közvélemény és első sorban a szakmai közönség, de főleg az egyetemi ifjúság is foglalkozik ezzel a kérdéssel . Általában elmondható, hogy a kompjuteres számításban rejlő hatalmas lehetőségek a rádió izotópos és ultrahangos vizsgálati módszerek elterjedése az elektronika behatolása a köznapi életbe, a távolságok nagymérvű leszűkülése? mind olyan_ tényezők, amelyek az oktatás megreformálásának igényét is elősegítik. Az erdőgazdasági termelés megváltozott. A nagyobbrészt emberi munkavégzésre épült folyamatokat gépi műveletek váltották fel. Ma már túlnyomóan gépi a kitermelés, a rakodás és szállitás, de a telepités és polás is. A faiparban a nagyüzemi és tényleges ipari termelő munkafolyamatok kerültek bevezetésre. így tehát az oktatási feladatainkat is a felmerült igényekhez kell igazítani. Az egyik oldalról nyilvánvalóan kimutatható a rohamos fejlődés és ez élesen világítja meg a több évszázados hagyománnyal rendelkező egyetemi, főiskolai oktatás, a szakemberképzés idézőjelbe vett hagyományosságát, sokak szerint elmaradottságát. A legmodernebb űrhajó is múzeumi tárgyá válik. A korábban oktatott tananyagot ujjal kell felváltani. Az általános érvényű igazságok mellett az újat, a korszerűt, sőt a várhatót kell oktatni. Mai szemlélettel a sok évszázados tapasztalatokra épülő képzés egyik fő hiányosságának azt tekinthetjük, hogy az sok tekintetben a hallgatóságot passziv szerepre kárhoztatta és a tudásanyag átadását mechanikus folyamatnak tekintette. Testvér intézetünk a keszthelyi Agrártudományi Egyebem felsőoktatással kapcsolatos tudományos előadás sorozatában az egyik előadó igy fogalmazta meg ezt a kérdést: "a korábbiaktól eltérően nem magából az oktatásból, hanem a tanulásból kell kiindulni, a tanulás folyamatát kell újszerűén értelmezni. A hallgatók tanulási tevékenységét kell megváltoztatni úgy, hogy az oktatás aktiv résztvevői legyenek." Ezt a nézetet nálunk is sokan valjuk, magam is hangot adtam ugyanilyen fogalmazásban az ilyenirányú fejlődés szükségességének előadások és cikkek formájában. Feladataink közül néhányat az oktatás korszerűsítése kapcsán 2-^3