Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1971-1972

1972. június 29. rendkívüli tanácsülés - Beszédek

- 20 -amennyiben a munkánk viteléhez az erőkifejtésüket sem sajnálják, nagyobb erőkifejtéssel igyekezzenek törekvéseinket támogatni. Dr. Bélái .Ferenc tanszékvezető egyetemi docens,rektorhelyet­­tea: Tisztelettel köszönöm a Tanács bizalmát, amelyet előlegezett bizalomnak tekintek. Erre a bizalomra jó munkámmal szeretnék rá­szolgálni. Az előttünk álló feladatokat csak akkor tudjuk megoldani, ha a munkát közösen végezzük, ha vállvetve állunk a munka frontján közös akarással, hiszen a célunk egy. Én bizom benne, hogy ezt a támogatást, ezt a közös munkát meg fogom kapni és akkor biztosité­kát látom annak, hogy eme közös, jó munkánk eredményeként tovább sikerül öregbítenünk a mindnyájunk által szeretett Alma Materünk jó hirnevét. Dr. Káldy József tanszékvezető egyetemi tanár, megválasz­tott tudományos rektorhelyettes: Nagyon köszönöm az Egyetemi Tanács kitüntetését, amellyel rektorhelyettessé választott. Köszönöm azt a bizalmat, amit előlegezett a megyebizottság, városi pártbizott­ság, csucsbizottság és a Szakoktatási Főosztály. Nem járatlan az ut, amin nekem járnom kell, amikor a tudományos életet irányitanom kell majd a következőkben, hiszen kiváló elődeim voltak, mint Magyar professzor, Pántos professzor, Pankotai professzor. Azt hiszem, hogy korszerűen oktatni tudomá­nyos munka végzése nélkül nem lehetséges, ma a technikai forra­dalom idejében ez különösen érvényes, de nemcsak az oktatás kor­szerű színvonalon tartása érdekében szükséges a tudományos munka mélyreható végzése itt az Egyetemen, hanem azért is, mert nekünk az üzemek előtt is a fejlődés előtt kell járnunk, megmutatni azt az irányt amelyen az üzemeknek járnia kell, s én ezt különösen fontos feladatnak tartom, hogy tudományos kutatómunkával segít­sük az üzemek fejlődését és ezáltal azok előrehaladását. Nyilván­való, hogy ebben a munkánk legfontosabb alapja a KB. tudomány­­politikai irányelveinek a gondolata, ezt tartom magamnak alap­vető dokumentumnak, amelyen járni fogok. Mégegyszer megköszönöm a bizalmukat és kérem szives támogatásukat. Dr. Pankotai Gábor tanszékvezető egyetemi tanár, meg­választ ott~ZekanT~^zT—hrsz^m koromnál fogva, mivel az egész ve­zetőségben én vagyok a legidősebb, kötelességemnek teszek eleget, mikor az egész vezetőség részéről a bennünk megbizó egyetemi kollektívának,a Párt szerveinek, a főhatóság megfelelő főosztá­lyának, a vezető elvtársaknak köszönetét mondok. Engedjék meg, hogy ezen alkalommal egy-két dolgot szóljak a vezetőségről, ame­lyet megválasztottak. A vezetőség életkora 42 és 58 év között van, tehát a legjobb termelői kor, átlag 49 évesek a vezetőink. Egy kivétel­lel a tudományok kandidátusa mindegyik. Egy kivétellel MSZMP tag. Egy kivétellel az összes eze^n az Egyetemen szerezte az oklevelét, persze ezek a kivételek nem azonos elvtársakra esnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom