Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1971-1972
1972. június 29. rendkívüli tanácsülés - Beszédek
- 15 -kapcsolni, hanem még egyéb bázisterületeket is ki kell jelölni, gondolunk arra, hogy ha van tárgyalás a sárvári üzemmel, a gemenci Állami Erdő- és Vadgazdasággal, a Börzsönyben is ajánlkoztak ilyen vonatkozásban, tehát a bázisterület növelése, hogy minél többet tudjuk az ifjúságunkat, hallgatóinkat kivinni a való életbe, hogy az ott látott problémákkal necsak találkozzanak, hanem ezek megoldásában is részt tudjanak venni.^Ugyanigy vonatkozik ez a faipar vonatkozásában is. Ez már felsőbbszintü döntés kérdése. Beszélünk a vertikumról, ugyanekkor külön üzemként működnek ezek a faipari üzemek. Például a forgácslapnak és a tangazdaságnak vertikummá való kifejlesztése nagyon is élénk példaként mutatna, hogy hogyan is kell helyesen értelmezni, különösen ha a melléje létesülő butorüzem is megvalósulhatna, akkor a teljes mag és csemetétől a kész termékig,^a bútorig teljes vertikumában látná, nemcsak látná, tudná ellenőrizni is az ifjúság. Uj gondot jelent, de örömteljes feladatot is az uj vezetőség számára a székesfehérvári üzemmérnökképzés idekerülése, ami a napokban a Kormány elé kerül, az Országos Oktatási Tanács már döntött. Itt olyan tantervet kellene késziteni, amely lehetővé teszi a második lépcsőnek itt Sopronban való megteremtését, tehát a hároméves üzemmérnökképzés és az ötéves földmérőmérnökképzés itt Sopronban történne. Erre vonatkozóan tárgyalásokat folytattunk és a Művelődésügyi Minisztérium, mint a felsőoktatásért felelős gazda hajlandó, hogy a MÉM részére képzendő ötéves mérnökképzés helye Sopron legyen. Komoly gondot jelent még a saját erők átcsoportositása, az ottani oktatói kar megerősitése, tudományos fokozatok biztosítása . Külön gondot jelent a beiskolázási feladat. Erre konkrétan már tettünk intézkedést, hogy a jelenlegi nagyiét számú, közel négyszeres túljelentkező, nagyon kiváló hallgatójelöltékből irányítsunk át oda is, ezt a Felvételi Bizottságaink tekintsék is egyben harci feladatnak. Nevelési problémáink középpontjában a munkát, a rendszeres, egyenletes termelést kell állitani, meghatározott összehangolt követelményrendszert, de azt aztán megkövetelve és a létszámtól adádóan nagyobb súlyt helyezve az egyénekkel való foglalkozásra. Egyéni feladatok kiadásáról, kiscsoportos foglalkozásokról van szó, diplomatervek, stb. Nagyon egyetértek a diákönkormányzat további erősitésével és támogatásával, erre mindenképpen nagy szükség van. ifjúság társadalmi problémákkal érzett felelősségérzetének növelésével és a közért végzett, sokszor fizikai munka megbecsülése, társadalmi,erkölcsi és anyagi elismerése is. A szocialista tanulmányi verseny jó eredményeket hozott, javasolom továbbfejleszteni és támogatni. A diákkörök az internacionalista szellemben való nevelés érdekében, a külföldi tanulmányutak, stb. A nyelvtanulás kérdése és az, hogy már most ráneveljük az ifjúságot a nyelvtanulásra, ezért kell támogatni a TIT oktatói, előadói tanfolyam továbbfejlesztését, ugyanúgy segítenünk kell az egyesületet az BEE-ben, FATE-ban és a MEDOSZ-ban való részvételt is és az ifjúsági munkát.