Erdőmérnöki Főiskola - tanácsülések, 1962
1962.05.09. rendkívüli tanácsülés
lezárásának tekinthetjük, hanem ez a mai ’ünnepélyes aktus és a doktori cim adományozása további ösztönzést ad elkövetkezendő munkájuk során, hogy továbbra is lelkiismeretesen, kitartóan dolgozzanak hazánk, népünk és szocialista társadalmunk javára. Meg yagyok győződve róla, hogy ez a törekvés mindnyájukban elevenen el. Arra szeretnék még rámutatni, hogy ma nemcsak a doktorrá avatottaknak az ünnepe van, hanem a gyakorlatnak az egész országnak. Ha a Főiskola olyan helyzetbe jutott, hogy ilyen szép"számmal tudott komoly, magas, tudományos stigmát ütni munkásságukra, ez a tény egészséges fejlődésre vall, komoly optimizmusra ad okot arra nézve,'hogy itt további lendületes fejlődésre számíthatunk. Meghatott, hogy nem záródik le ezen megtisztelő cim adományozásának lehetősége a fiatal korban, hanem megvan rá a mód, hogy a hosszú élet eredményeit, tudományos munkásságát is elismerjék ezzel.. Szeretettel köszöntöm az első doktorokat azzal, hogy éljenek erőben, egészségben és érjék meg azt a kort, hogy ők is 100 szemesztert tudjanak maguk mögött a kedves diszdoktornák pedig azt kívánom, hogy szaporítsa munkájával, egészséggel továbbra is a szorgos munkában eltöltött szemeszterek számát. Ehhez kivánok erőt, egészséget és jó szerencsét! Az Országos Ebdészet Főigazgatóság nevében szeretném a Főiskola oktatói karanak néhány tagját kitüntetni kimagasló munkásságukért azért, amivel-a gyakorlat munkáját segítették. Az erdészet kiváló dolgozója jelvénnyel és oklevéllel tüntetem ki- Zilahi József egyetemi adjunktust, Teszárs Géza egyetemi adjunktust, Dr.Pántos György tanszékvezető egyetemi docenst, A faipari kiváló dolgozója jelvénnyel és oklevéllel Cziráki József tanszékvezető egyetemi docenst és Kiss Ignác tanszékvezető egyetemi docenst. Egyúttal ezt az ünnepélyes alkalmat szeretném felhasználni arra is, hogy az Országos Erdészeti Főigazgatóság által rendszeresített erdész-emblémát, amelyet a kiváló erdészek viselnek nem is nagy számban az országban. Azzal a kívánsággal nyújtom át ezt az emlékérmet, hogy a magnifice domine director megszólításból mielőbb maradjon ki a "diM szótag, vagyis valósuljon meg mielőbb a Főiskolának egyetemmé válásra való törekvése. Dr.Gál János: Megköszönöm dr.Balassa Gyula miniszterhelyettes elvtárs szavait és egyben köszönöm azt a segítséget, amellyel mindenkor segiti és támogatja a Főiskola munkáját. Köszönetét mondókba kitüntetettek nevében is az elismerésért és igyekezni fogunk munkánkat legjobb tudásunk szerint végezni. Köszönöm a megjelenteknek a részvételt,' tudományos ülésszakunk délelőtti szakaszát lezárom. — 6 — I