Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1962-1968
1964.09.15. nyilvános rendkívüli tanácsülés--
kutatási rektorhelyettesünk az állami erdőgazdaságokkal és az Agrártudományi Egyetem Tangazdasagával-az óriás- és az olasznyár termesztésének az előmozdítása végett közösen végzett kísérletei eredményeit a Magyar Tudományos Akadémián február 27-én tárta vi- . , , , , ^ iaelőadás formájában a szakmai nyilvánosság elé. - erdeiíeben itt emlitem meg azt is, hogy oktatóink az elmúlt is- ulmányi Állami jcolai év folyamán - az Egyetemen kivül - összesen . „ ___ :,öbb mint 120 politikai, közgazdasági, illetve szak- ; i.anul lányi ®ai ismeretterjesztő előadást tartottak. ek erdőrészleását indítottuk,* el. Ezek a parcellák a Tanulmányi Állami Erdőgazdaság kutatási-kísérleti szempontból is feltárják. A Tanulmányi Állami Erdőgazdaság igen hathatós segítséget nyújt botanikus körtünk bő- vitési munkálataihoz,,valamint a hallgatóságunk részére épitendő silesikló pálya, Valamint? lőtér létesitésehez. Az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottságával, valamint a Városi Pártbizottsággal kapcsolataink nagyon jók. Egyetemünk Tanácsában mindkét pártbizottság egyetemi tanácstagként képviselve van. Egyetemünkön tett látogatásaik során és egyéb alkalmakkor is iránymur tatásukkal, tanácsukkal mindig eredményesen segítették munkánkat# A Győr-Sopron megyei Tanács, elsősorban, de Sopron Város Tanácsa is Mkvlen-feladatöfe: megoldásában készségesen segítségünkre volt. Külön köszönet illeti meg a Megyei Tanácsot, amely gazdasági feladataink ellátásához többizben igen hathatós segítséget nyújtott, és támogatta minden olyan kérésünket,^ amely oktatói álláshelyek betöltésére irányult# fiégi vágyunk teljesült az elmúlt tanévben, amikor a köz- A ponti fűtés bevezetésed,5 millió Ft beruházássál befejeződött. Egyéb beruházásaink elsősorban az oktatási reform megvalósítását hivatottak segíteni. Ilyenek: a jegyzetsokszorositó korszerűsítése 421,ooo.- Ft költséggel, a Bajcsy Zsilinszky u#3* sz. alatt készült 6 db háromszobás, 2 db kétszobás lakás 1,8 millió Ft költséggel, amelyben 50 fős leánykollégium nyer elhelyezést. A kollégium 30 szobájának uj, korszerű bútorzatot készülettünk, ezt a munkát az uj évben hasonló mértékben folytatjuk. 3 év alatt az egész kollégium berendezését korszerűsítjük. Nagyban segíti a gyakorlati faipari mérnökképzést, hogy a B épület alagsorában a bútor- és asztalosipari tanműhely is elkészült. Csak az átépítésre 373•oqo•-Ft- ot költöttünk. A botanikus kort bővítésére magánosoktól^ kn <égyS2KÍgö'l területű ingatlant sajátítottunk ki 217*ooo.- Forintért. Az előbbiekben ismertettem röviden az elmúlt tanév főbb eseményeit, étrittys-b- rátérek jkmost következő 1964/65. tanév legfontosabb feladatainál «l, Utíttruc