Erdőmérnöki Főiskola - tanácsülések, 1960

1960.01.05. kibővített tanácsülés

3. a leendő munkaterülete között 'és megkönnyíti a végzők elosztását, különösen a vidéki munkahelyek megfelelő betöltődét. A társadalmi oszt öndijak adta lehe tőségek nagyobb kihasználása azonnal megoldandó feladat. d./ A végző hallgatók elosztásánál megfelelő formában vissza kell állítani a kötelező szakmai gyakorlat rendszerét. 2./ Az elmélet összekapcsolása a jyakorlattal. E téren az alábbi feladatokat .kell megvalósítani: a./ növelni kell a tantervben előirt gyakorlati érák arányát, és a termelési /üzemi, termelőszövetkezeti, klinikai/ gyakorlatokra szánt t b. / Gondoskodni kell arról, hogy a hallgatók egyetemi tanul­mányaik során - lehetőleg szakirányuknak megfelelő - a lehetőség szerint nagyüzemben folytatott fizikai és más jellegű /pl. beteg- ápolási/ munkát végezzenek. A hallgatók tanulmányaik alatt legalább 8-12 hónapig vegye­nek részt a gyakorlati munkában, lehetőleg megszakítás nélkül, szak­mai programra szerint, oktatók vezetésével, A végzett munkájuk alap­ján teljesítménybért kapjanak. Az üzemekben az igényeknek megfele­lően- diák munkásszállásokat ke11 létesíteni. A gyakorlati oktatás fejlesztése egyes egyetemeken» az oktatási idő 4-6 hónappal való nőve lés ét eredményezhet i. A diplomatervezés előtt, az utolsó évben a hallgatók tölt­senek néhány hónapot üzemekben, kiváló gyakorlati szakemberek veze­tése mellett, az üzemek vezetésének tanulmányozása céljából. c. / Az oktatandó szakanyagot korszerűsíteni kell s tudomány és g technika uj eredményeinek az előtérbe állítása utján, a kevés­bé fontos régebbi részletéredmény^k rovására; a tananyag korszerű­sítése mellett jelentősen csökkenteni kell az előadói órák számát, a gyakorlati foglalkozások javára, A hallgatók Jtk hí Ojl k! CG3Tiiv, lésének csökkentésével több időt kell biztosítani társadalmi és kulturális tevékenységükre, valamint az önálló tanulásra. A reform alapelveivel összhangban szélesíteni kell az egye­temeken folyó tudományos munkát is. El kell érni, hogy minden felső-

Next

/
Oldalképek
Tartalom