Erdőmérnöki Főiskola - tanácsülések, 1955
1955.11.28. tanácsülés - 1. Diplomaterv megvédése, félévi vizsgák lebonyolítása - 2. Tanszékvezetői beszámolók - 2.a. A gyenge előmenetelű hallgatókkal való foglalkozás módszertana - 2.b. A DISZ munkájának támogatása - 2.c. A tanszékek tudományos munkája 1955. július-november - Melléklet tanszéki beszámolók
- 15 elsősorban belülről kell organizálni ée azokra a feladatokra kell Összpontosítani figyelmünket, amik a Főiskola szempontjából e legfontosabbak és ezek elvégzése után követkashetnek csak a külső szervek által támasztott kőreeek teljesítése* Ha azonban erre idő már nem futja, akkor me gfelelő indoklással vissza kell utasítani, el kell Hárítani* Vissza lebet utasítani úgy, Hogy rámutatunk, Hogy tanszéki munkatársainkkal korábban vállalt kötelességünk miatt vállalni nem tudjuk csak akkor, ha egy-két embert bocsátanak segítségül rendel' közősünkre. Mert; a műnk?, elvégzéséhez még külön munkaerőt is adni azért, hogy a végén köszön» bét•nyilvánítsa •& kérő fél, nem tehetjük meg, A műszerek beszerzéséről, elmondott hozzászólós valóban ügy van, mert .a müezere két beszerezni nehéz dolog. Főleg az a hiba, hogy nem járunk kellőképpen utána. Bennünk van a hiba, nekünk kell erősebbnek lennünk* Egyetértek azzal a javaslattal ie, hogy kutató egységeket kell létrehoznunk, igy a beszerzéseket is Könnyebben tudjuk elvégeznij ha együtt oldjuk meg ée önkéntes jelentkezés alapján valaki vállalja ezeket. Ha azonban azt látjuk, hogy olyan feladatokat tűztünk magunk, elé, 5 melyeknek megoldása lebtet len, esen változtatnunk kell, ős olyasmit vállaljunk, iáit véghez is tudunk vinni* Ezzel nem akadom a dolog könnyebb végét fogni, ez csupán egy kis ügyesség részünkről, / Miért van az, hogy máé szervektől könnyebben kerühek ki külföldi tanulmányútra, mint tőlünk? a hibát megint magunkban kell keresnünk, Fyilván nem voltak olyan eredményeink, amiknek értékét el tudtuk volna ismertetni. Bajainktól soha nem tudunk megszabadulni, ha a hibát és a bajok okát minőig magunkon kívül keressük, Ez azonban nem szegheti kedvünket, mert lehetetlennek tartom, hogy aki 10-?0 éve kutatómunkát- végez% bármilyen körülmény hatására elveszítse kedvét a további kutatómunkától, Most persze íigyelaeztetnem kell a Earí&rsakai, íiogy tulajdonképpen arra a kérdésre szeretnénk választ kapni, hogy a vállalt kutatásainkat be tudjuk-« fejezni ős©ember,il-ig. Meg szeretném említeni, hogy a jövőben a kutatási eredményeinket sokkal nagyobb mértékben fogjak számonkérai és azt .a körülményt is sozial inkább figyelemmel kisérik, mennyire tartottuk be terve inekt. Ezt vise z övét it ve , nagyobb megfontoltsággal kell a jövőben kutatási terveinket Összeállítani« JDsveaebbett vállalni, ha erf-e szűke lg van, Eindeaki saját maga tudja, mennyire vsa lekötve, de amit vállaltunk, teljesíteni kell. Botvay . óroiyt A tanszék kutatómunkáját 1 évig tartó átalakítás ée tatarozóéi munkák megszakították, Emiatt és az oktatók nyári szabadsága miatt u kutató munka julius-augusztua hónapban csak egy vonalon volt aktiv, a ceiráztatáei kísérletet illetően. Erdei- fekete-, luc- é© vörösfenyő magok csírázásával történt kisári t különböző sciditéeu oldatok esetén, ’ * Szeptemberben - a nagy átalakítási és tatarozóéi munkától felszebeőulva - a műszerek helyreállításéval, a tatarozás! munkák miatt thikrement ©a elssennyeződött mérőoldatok felujitésával kezdő - dxk el a tudományos munka, Szeptemberben indult el a csemetetrágyá— záei tényé ez idény kísérlet az aoidit ás függvény ében. októberben folytatta a tanszék a monolitok elemzési munkuia — tait - amit m« r f 'gébben elKczáe.c - a trágyásá&i ée csírázás! kisérletét ugyancsak októberben folytattuk a monolituk kikészításót. végleges kiállítóéi formában, Novemberben s fentemlifcett kísérleteKét folytattuk, a monolit preparálásával együtt* J