Agrártudományi Egyetem erdőmérnöki kar - tanácsülések, 1950-1951

1951.03.03. 6. rendes kari tanácsülés

nem folyt rendszeres munkanemit a ké­sőbb bevehetett int ézkedések végre­hajtásában igyekezett jó munkával be­hozni. A Tanulmányi osztály minden kiértékelés alkalmasai az ei-edményé­ké t közzé tet^e, a vizsgával elmaradt hallgatók névsorát a j)IB£-nek át adta, ahol egyéni akcióval és instruáló mun­kával segítettek a tanulmányaikkal elmaradt hallgatókon.'Nagy segítség volt a hallgatóságnak,hogy több tanár a kollégiumot rendszeresen látogatta és a tanulás közben a felmerült prob­lémákat megmagyarázta. A meg nem jelentsék kérdésében, mivel csoportos vizsgákat megvalósí­tani nem tudtuk,reális kép nem ala­kulhatott ki. A meg nem jelentek ke­vés száma műt at ja, hogy a hallgatóság a kényszerhelyzetben hozott uj vizs­gamód szert komolyan vette és az abban vállalt kötelességének igyekezett ele­get tenni, az ellenség munkáját Sa­tunkon nagyon lecsökkentette az a tény,hoLy éppen a viz3P^ahónap folya­mán folyt le két hallgató ellen a fegyelmi vizsgálat kizárási ügyben. Így a vizsga hónap alatt ellenséges megnyilvánulás nem volt. A vizsgaeredmények 9 számszerű és minőségi szempontból is kielégí­tőnek mondhatók. Az áléit eredmények reálisak és azt mutatják,Viogy az ér­tékelés a var által előzőleg letár­f alt szempontok alapján történt. marxizmus-leninizmus oktatás fon­tossá; át a hallgatóság megértette, amit a nem várt eredriénye^ minősége és a vizsgákról távolmaradottak cse­kély számúban jut kife je zésre. Az orosz nyelvnél már nem voltak ilyen jók az ere<%r.ények,ami azt igazolja,hogy a felső éveseknél a folyamatos évközi tanulás a vizsgaelmaradusok miatt nem valósult meg, kampány szerű tanu­lással pedig nyelvet tanulni nem le­het. A számszerű lemaradás mellett /kb.á-5/ a meglévő vizsgák minőségi eredménye nagyon jó. A sulypontos szakmai tárgyakból elért eredmények ahol megfelelő számú segéderő volt,jók,pl.növényt«n,de nem kielégítő Matematikából és Mecha­nikából,ahol nem volt elegendő tanerő. Az utóvizsgák gyors és sikeres lebonyolitusa érdekében,ahol arra szükség van,tanulókörök szervez sével biztosítják a hiányok pótlását ke­resztülvinni. A vizsgák eredményessége érdekében a Tanulmányi Osztály fel­hívta a DÍJ/, figyelmét is«hogy to­vább folytassa a hallgatók invruálá­sit.-2-

Next

/
Oldalképek
Tartalom