M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kar Erdőmérnöki Osztály ülései, 1942-1943
1942. szeptember 19. (8-12)
2 setts éggel számi tóttá be. tekintettel orré, hogy folyamadó időközben igazolta azt, hogy a Brünnt Gazda- zági Főiskolán a Mechanikai technológiából a szóbeli vizsgát Jeles, a gyakorlati vizsgát pedig szintén Jeles eredménnyel letette, és figyelembe véve azt, hogy a kémiát fateohnolágidból elért kitűnő vizsgaeredményét már korábban igazolta, a ^ a technoi óg iából és a Fűrésztelepek tervezéséből a hallgatás és a vizsgatevés kötelezettsége alól való felmentését 2* Markus László emh. ci 111. évre való feltételee beiratkozás engedélyezését kéri. Modrovtoh Ferenc prodékán Jelenti,hogy a beterjesztett kérés a Szigorlati Szabályzat S.ó-ba ütközik. Folyamodó ugyan beiratkozhat tik, de az idézett 5, valamint a F.T.T.F.Szabályzat 62 J-ónak ható- rozmányai szerint az első szigorlat hiányában féléve nem számi tható be. Igen sajnálatos családi körülményei sem teszik lehetővé, hogy a fennálló szabályokon tultegye magát az Osztály, már annyival kevSebbé,mert ez a hasonló kérvények folyamát zúdítaná a karra. javasolja. Az Osztály a Javaslathoz egyke gulag hozzájárul. Az Osztály folyamodó kéré-