M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kar Erdőmérnöki Osztály ülései, 1941-1942

1942. május 9. (38-41)

- 2 ­sehet. Ennek közlése után elnök az ülésre behivatja Er* haraoei Lajost ée felkéri Kelle Arthur és Dr.fehér Dániel urakat, mint bírálókat,hogy a jelölthöz kérdéseket intézzenek. A bíráló tanárokon kívül az Osztály többi tagja a jelöltet nem kívánta kollokváltaint,ennél- fogva az elnök a kollokviumot le­zárta és a jelöli távozása után az osztály a feleletek alapján megáila~- v pitotta, hogy Dr. Haracsi Lajos az ál­tala választott tárgykörben teljesen tájékozott,ennélfogva a kollokvium eredményét egyhangúan kielégítőnek ta­lálta és elhatározta, hogy a kollokvium eredményére vonatkozó döntését a Kar- nak bejelenti. Elnök az osztálygyUlés hoz­zájárulását héri 2, időközben be­érkezett beadvány tárgyalására. Az osztály a tárgyaláshoz hozzá­járul. 2. Elnök bejelenti, hogy a Sector úrf.é. 1156.szám leira­tában a Kartól javaslatot kér a jövő tanév I.évfolyamára felvehe­tő hallgatók zárt számára vonat­kozólag. /11Ö7./ Az osztály az első évfolyamra felvehető hallgatók számát 75-ben ál­lapítja meg. 5. Elnök felkért fekete Zoltán tanár urat, legyen szives a pályázatra kiirt államerdészett

Next

/
Oldalképek
Tartalom