M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kar Erdőmérnöki Osztály ülései, 1940-1941

1940. december 7. (12-15)

«Nt1— tói, vagy megokolt esetben bírá­lóul a Műegyetem más osztályának illetékes tanárát is felkérheti. Arra való tekintet tel, hogy ir. Pal lay Mndor as a'rdShas znál at ta­ni tanszékhez tartozó tudományszak­ból választotta ki tárgykörét és kéri képesítését, amely tanszéket ideiglenesen csak helyettes és más tárgykörből képesített magántanár látja el, a Műegyetem más osztá­lyán pedig a válasz tot t tárgy szem­pontjából illetékes tanár nincsen, azért az árdőmérnöki usztály annak idején bírálóul Módra vi eh pere ne tanár uron kívül Kripp el Móric nyug. főiskolai, cím,egyetemi ny,r. tanár urat mint az Mrdőhasználat tani tan­szék volt vezetőjét kérte fel, Az Osztály eme határozatából folyó lag és hozzájárulásából kérte fel az elnök Kripp el üóric tanár urat, hogy mint biráló tanár a mai magántanári kollokviumon vegyen részt, A Magántanári Képesítő Sza­bályzat 25,j-ának rendelkezései értel­mében a jelölthöz annak a szaknak a köréből, amelyből a jelölt előadá­sait tartani óhajtja, elsősorban is a biráló tanárok, majd pedig az osz­tály bármely tagja intézhet kérdé­seket, Snnek közlése után elnök az osztályüléere behivatja dr, tallay

Next

/
Oldalképek
Tartalom