József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya- és Kohómérnöki Osztály ülései, 1934-1949
1937. szeptember 24.
6, Elnök bejelenti, hogy out ok a hallgatók, akik a régi kitszigorlatos rendes erben iratkos tok még és három, é- vet érvény esen lehallgattak, de a JJ# évről vízsgahátrálékuk van, újabb kérvényt nyújtottak be a Markos, melyben kérik rendes hallgatóként a If »évre való beiratkozás lehetőségét. Elnök ismerteti as ügy elbírálásába kiküldött bisotteág véleményét, amely ü Kar es- ügyben korábban hozott határozatának némi módosítással való fenntartását javasolja. Te ttomon ti Jenő, Kövest Antal is Cotel Ernő hozzászólása után az Osztály úgy határos, hogy a bisottsámár kiküldött Bizottságot felkéri,hágj legalább a fémkohó-, illetőleg vaskohó- mérnokhallgatókra nézve próbáljon ofyn megoldást találni, hogy esek tanulmányaikat régi soak juhnál maradva végezhessék el anélkül,hogy a f, tanévben a I f, tanévre ira tkoménak, Más tárgy nem lévén, as elnök bezárja as osztály ülést. gi javaslathoz elvben ugyan hozzájárul, asonban a proliként, illetőleg a K, M. F. Sséki János s.k, elnök,prodékán, em e tárni ny ilv, rendes tenor. Mit elesi tők: Kövest Antal s,k. egyetemi nyilv,rendes tanár. A hivatalos másolat Tét tanon ti Jenő s,k. hiteléül: Sopron, 1937, ok t, n egyetemi nyíÍv,rendes tanár. irodasegidtißzt