D. Szakács Anita: Sopron város tanácsa bírósági jegyzőkönyveinek regesztái III. 1570-1579 (Sopron, 2011)
Sopron város bírósági jegyzőkönyveinek regesztái
következő végzést hozták: Minthogy a tanúk nyomatékosan azt vallották, hogy az a ház, amelyben most Raidl lakik, a partikuláris feljegyzésen részletezett Ruszton (Rust) fekvő szőlőkkel együtt, azaz a Baumgartenben (Pangartten) fekvő 3/8 szőlővel, az 1/8 Lutmaisch- ben fekvővel — amelyből 1/8-ot [!] az asszony móringként férhejzmenetelekor kapott -, továbbá az 1/8 Geierban (Geyer), 1/8 Wisernben fekvő szőlőkkel együtt - azelőtt Fischer Simon tulajdona volt, mielőtt második feleségét, Krisztinát elvette volna. A bemutatott lemondás, amelyben az asszony neve nem szerepel, ellenbizonyításként nem elégséges, ugyanis egy olyan írás került elő, amely szerint a ruszti Schneider Györgynét, Fischer Simon elhunyt első feleségének a nagynénjét (Muemb) még Fischer özvegysége idején elégítették ki. Ebből pedig az következtethető, minthogy a rokonok lemondó nyilatkozata általános (generalis), a többi rokont is ugyanakkor elégítették ki. Ezért Raidl a fent megnevezett három Fischer örökös részére köteles a házat a részletezett és felsorolt szőlőkkel együtt mint a megnevezett személyek apai örökrészét átengedni. Amit azonban az asszony korábbi férjével vett, a városi jogszokás szerint annak haszonélvezetében maradjon meg. Ami pedig az ingóságokat illeti, azt az örökösök bizonyították, hogy Fischer Simon halálát követően többek között mintegy 300 tallér készpénz állt rendelkezésre. Ameny- nyiben azonban az asszony az ellenkezőjét tudja bizonyítani, úgy azt meg kell hallgatni és ezt követően a jog szerint kell eljárni. 74. (IV. 25.) A fenti napon Taschner Máté megjelent sógorával, és jelezte: miután első felesége után az örökösre a fél ház, valamint az ő, azaz Taschner halála után % ház száll, mely azonban felújításra szőrű, ezért kéri, hogy a házat felértékeltethesse és azt megvehesse. Kérését azzal a kikötéssel hagyták jóvá, hogy annak - t. i. a háznak — az értékét készpénzben kell kifizetnie. 75 76 * * 75. (IV. 25.) Prunner és Groß ismételten megjelent, és egy írott üzenetet hoztak Rüsztről (Russt), amely a többi bizonyíték mellett azt igazolja, hogy azok az ingatlanok, amelyek a benyújtott partikulárisban fel vannak tüntetve Fischer (Vi- scher) Simon tulajdonát képezték. Erre az örökösöknek ítélték a házat az ott fekvő szőlőkkel. Ami azonban az ingóságokat illeti, az örökösök 300 tallért tudtak bizonyítani. Amennyiben az asszony az ellenbizonyítás során ennél többet tud bizonyítani, az jogában áll. A felek a határozatot írásban kérték, Raidel pedig fellebbezési szándékát jelezte. 1576. március 19. 76. (IV. 25-26.) Barthné (Part), Borbála az asszony korábbi férje, Mair Máté miatt megjelent, minthogy az örökösök nélkül hunyt el és birtoka a fiscusra maradt. A megnevezett kéri, hogy a házassági levele alapján kielégítést nyerjen, és 48