D. Szakács Anita: Sopron város tanácsa bírósági jegyzőkönyveinek regesztái III. 1570-1579 (Sopron, 2011)

Sopron város bírósági jegyzőkönyveinek regesztái

telten hallgassák ki, majd ezt követően határozzanak. Koch számára engedélyez­ték e parancs másolatának a kiadását. 66. (IV. 22.) Prunner György és Groß Mihály feleségeik nevében a tanács közve­títésével kérik azok mostohaapjától, Raidel (Rädl) Istvántól, a nevezettek apai örökrészét, mert a szülőkkel az ügyet nem tudták békességben elrendezni. Raidel (Raidl) viszontválaszában azt jelezte, hogy mindig is készségesen a rendelkezé­sükre állt, azonban a leányok nem akarnak az édesanyjuk szavának hinni. Hall­gassák meg az asszonyokat személyesen, ő most nem tud számot adni. Végzés: A felek, követelésüket alátámasztva a következő tanácsnapon jelen­jenek meg. 1576. február 23. 67. (IV. 22.) A fenti napon Gangelin (Gänggelin) Benedek, és Weber Györgyné fia megjelentek a tisztelt tanács előtt azon szőlő miatt, amelyet túlzottan vissza­vágtak. Minthogy azonban a tanácsnak nincs erről tudomása, a következő hatá­rozat született: a felek addig legyenek türelemmel, ameddig a polgármester úr hazajön. Webert arra kötelezték, hogy a gyereket, amely tőle elszökött, és akié a szőlő, keresse meg. A szüretelt bort pedig zár alá helyezték. 68. (IV. 23.) A fenti napon Schuller (Schüller) Ambrus molnár feleségének, Ilo­nának a végrendeletét kihirdették, és a végrendelet másolatának a kiadását jóvá­hagyták. 69. (IV. 23.) A fenti napon Grüli Tamás balfí fürdős tanúit, név szerint Hoier (Hoyer) Istvánt, Seybitt (Seybith) Adámot és Gallner Farkast a megnevezett sze­mély kitanult ipara miatt bemutatták, akik igazolták, hogy Tamás Hüller Mihály- nál, az itteni borbélynál az előírás szerint tanult, és szabályszerűen szabadult fel. Erre engedélyeztek neki egy szabaduló levelet azon megfontolásból, hogy mes­tere meghalt, valamint a város kötelékéből elengedték. 70 71 70. (IV. 23.) Prunner György és Groß Mihály ismételten megjelentek, és egy jegyzék alapján feleségeik apai örökrészét kérik. Ezt a kérést Raidel (Raidl) megtagadja, és kéri a megnevezettek igényjogosultságának a bizonyítását. A másik fél a bizonyítási eljárás engedélyeztetését kéri, amelynek lehetőségét ez­úton megadják. 1576. február 27. 71. (IV. 23-24.) A fenti napon Prunner György és Groß Mihály megjelentek, és írásban benyújtották igényüket. Raidel azonban ezt visszautasította, ezért a fent 46

Next

/
Oldalképek
Tartalom