D. Szakács Anita: Sopron város tanácsa bírósági jegyzőkönyveinek regesztái III. 1570-1579 (Sopron, 2011)
Sopron város bírósági jegyzőkönyveinek regesztái
37. (IV. 8-9.) Ugyanazon a napon feleségeik képviseletében megjelent Prun- ner György és Groß Mihály, és feleségeik mostohaapjától, Raidltől94 az apai részt kérték. Erre az apa azt válaszolta, csodálkozik azon, hogy őt perelik, hiszen ő azt hajlandó nékik átadni, csak írásban jelezzék, mit gondolnak apai örökrészen. A viszontválasz az alábbi: az apa jelenleg bosszús. Amennyiben azonban köztük tárgyalásra került volna sor, úgy az asszony mutassa be a szerződést, amelyet évekkel ezelőtt kötöttek meg. Ez a szerződés ad majd - t. i. a kiadandó apai részről - felvilágositást. A megjelentek tulajdonképpen semmit nem tudnak felmutatni, mindezt a szülők jobban tudják. Ezt követően Raidl benyújtotta a házassági szerződést és egy számlát, amelyből azonban nem lehet megérteni, hogy mi is az apai rész. Ezért Raidlt arra kötelezték, hogy maga adjon be egy jegyzéket, amelybe az örökösök betekinthetnek. Amennyiben mindeközben a felek barátian megegyeznének, azt a tisztelt tanács sokkal szívesebben venné. 38. (IV. 9.) Ugyanazon a napon megjelent egy vallon (wällischer) kőműves és polgárjogot kért. Kérését, és a továbbiakban minden vallon kérését visszautasították. 39. (IV. 9.) Ugyanazon a napon elfogták Zuanna (Zanna) Pétert és Gangelin (Gannggelin) Benedeket a gyertyakészítés során elkövetett csalás miatt, és a középső toronyba vitték őket. A nevezettek 27 gyertyát egyenként 1 dénárért, avagy kedvük szerint adtak el. A gyertyák 1 fontot nyomtak. Péter mestert 50, Benedeket 32 tallérra büntették meg. A továbbiakban arra az elhatározásra jutottak, hogy összehívják a henteseket és arra kötelezik őket, hogy a polgárságnak adjanak faggyút fontonként mérve, illetve igény szerint. 40. (IV. 9.) Mair Mihályt nevezték ki sógornője két kiskorú leányának (Kát lányok) gyámjává. 41. (IV. 9.) Ezen a napon kérésem nyomán engedélyeztek nekem, Nussbaum Györgynek, 10 mérő gabonát. 94 Raidl István [8517] szíjjártó felesége, Krisztina korábban Fischer Simon polgár és mészáros neje volt. 40