D. Szakács Anita: Sopron város tanácsa bírósági jegyzőkönyveinek regesztái III. 1570-1579 (Sopron, 2011)

Sopron város bírósági jegyzőkönyveinek regesztái

532. (IV. 266-267.) Storigl és sógora egy szőlő ügyében, amely állításuk szerint őket illeti, Harkáról (Harckha) beidéztették Zigent. Mindezekkel szemben Zigen azt állítja, a szőlőt ő vásárolta meg, és az érte fizetett pénz a városházán letétben van. Állítása azonban nem felelt meg a valóságnak. Sőt, tudomást szereztek ar­ról, hogy a Kanratz (Cainratts) dűlőben található szőlőt Mair (Maurin) Péternétől elvette, 20 évig művelte, és most Mair tanácsos úrnak eladta. Ezért kérik, ismer­jék el őket azonos jogú örökösnek, valamint azt is kérik, hogy kötelezzék [Zi­gent] arra, hogy a szőlő ügyében velük az időközben keletkezett állagromlás mi­att megegyezzen. Zigen viszontválasza: Pfleger a szőlőt műveletlen területként 16 font dénárra értékelte. O az egyik leánytestvérének 9 font dénárt fizetett le. Végzés: Minthogy mindkét fél panaszának és ellenvetésének a bizonyítását felajánlotta, ezért igazolják azt. 1578. december 31. 533. (IV. 268.) Berger (Perger) András cipész megjelent, és ismételten vételi szándékát jelezte a házra. Stadthueber a két gyermek helyett, akik jelenleg nem tartózkodnak a város­ban, viszontválaszt adott. Minthogy a két gyermek most már nagykorú, és min­den kétséget kizáróan hamarosan hazajönnek, ezért nem lenne méltányos az, ha a házat eladná. Azonban bér fejében a rokonok átengednék neki, de ezt az aján­latot Berger nem tartotta elfogadhatónak. Végzés: Berger gondolja át az ajánlatot, a rokonok javaslata elfogadható-e számára? 534. (IV. 268.) A fenti napon Wolf György pozsonyi (Prespurg) polgár és bor­bély megjelent, és panaszt akart emelni Koch János ellen, aki őt megsértette. Koch azonban nem jelent meg. Nagy (Naghi) János tanácsos úr viszontválasza: Koch (Khoch) ez ügyben hajlandó Wolffal (Wolff) megegyezni. Erre a következőket hirdették ki: Wolf várjon egy ideig Koch ajánlkozására, és amennyiben erre nem kerülne sor, a méltányosság szerint járnak majd el. 1579. január 2. 535. (IV. 269.) Wolf György ismét megjelent és kérte, Schiffert (Schifer) a szer­ződés alapján kötelezzék arra, hogy a nagymartoni (Martterstorff) szőlő ügyében a szavatosságot rendezzék. Schiffer János viszontválasza: amikor a szerződést elkészítették, csak arra a nézeteltérésre figyeltek, amely köztük és Scholz között állt fenn. Miután ezt ren­dezte, reméli, az elkövetkezőkben már nem tartozik. 164

Next

/
Oldalképek
Tartalom