Bél Mátyás: Sopron vármegye leírása III.; C sorozat 4. kötet - Sopron Város Történeti Forrásai (Sopron, 2006)
Sopron vármegye leírása
A külváros észak felé néző részében áll továbbá a Szt. Mihály arkangyal nevére felszentelt templom, egy magasabb fekvésű helyen. Kérdéses viszont, ki építtette: egyesek szerint CORVIN MÁTYÁS emelte, mások 2 ' szerint III. FRIGYES császár. Bizonyos, hogy a templom kórusára írt évszám MÁTYÁS korára utal, noha nem tagadnám, hogy akár FRIGYES is, aki sokáig tartotta birtokában a várost, némi gondot fordított a templom díszítésére — ahogy ezt véleményünk szerint Corvin Mátyás is megtette. 199 De egyikőjük sem volt a templom alapítója. Fennmaradtak ugyanis olyan oklevelek, melyekből világosan kiderül, hogy a Szt. Mihály-templom. III. FRIGYES előtt is fennállt az egész században, vagyis ZSIGMOND király idejében, sőt, nagy híre volt és vitákra is okot adott. 1391-ben ugyanis pereskedés indult meg a Szt. Mihály-plébániával kapcsolatban a soproni tanács és Csepreghi János tanítómester között. Az utóbbi ugyanis MÁRIA KIRÁLYNŐ jóvoltából — és a tanács beleegyezésének kikérése nélkül — az akkor elhunyt Miklós áldozópap helyébe akarta választatni magát. Ezen a soproni tanács igen felháborodott, ezért szabályos óvással tiltakozott, mivel semmit nem volt hajlandó engedni azokból a jogokból, melyeket a régi királyoktól kaptak s eddig sértetlenül megőriztek, még akkor sem, ha ez királyok vétkéből történik. Ezt az óvást a tárnokmesternél, Miklósnál, Kanizsai János fiánál tették meg, aki kivizsgálván és megítélvén ügyet, megerősítette a soproniak számára az általuk eddig is bírt ősi jogot a plébánosok hívására és leváltására, s egyben Csepreghi Jánost eltiltotta attól, hogy arra pályázzon. Az oklevél, melyet ez ügyben kiadott, továbbá agyőri káptalan megvizsgált, így szól: 200 A győri egyház káptalana minden krisztushívőnek, úgy a mostaniaknak, mint az eljövendőknek, akik jelen levelünket megismerik, örök üdvösséget kíván az Úrban. A jelen sorokkal mindenkinek, miná a mostaniaknak, miná az eljövenáőknek tudomására kívánjuk hozni azt a nyilatkozatot, hogy derék és tisztességes emberek, Johann Symbertenseg, Sopron város bírája, és Miklós (iuxta claustrum), mondott Sopron város polgármestere, személyesen színünk elé járulA Szt. Mihálytemplom. Ki alapította? régi volta pereskedés a kegyúri jogról melyet a tárnokmester oklevele a soproniaknak számára ítélt meg A nagyszombati tudósok a Celebriorum Hungáriáé urbium... II. részeben, ugyanott ezt írják: FRIGYES császár mint soha el nem pusztíthatól hagyta e helyen saját emlékezetét; ő vetette meg alapjait, és ö is fejezte be a SZENT MIHÁLY ARKANGYALNAK szentelt bazilikát. Őket követi a Topographia szerzője is: Mindegyik templom közt — mondja — elsőnek tartják azt, amelyet Szent Mihály arkangyalnak szentelve FRIGYES császár jámborsága emelt alapjaitól fogva. Lásd: Topographia Hungáriáé, Sopron városánál, 81. oldal! Vö.: THÚRÓCZY LÁSZLÓ, Hung. Occident. 7. oldal.